A Népszava a hazug Verhofstadtot is elferdítette

2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-s Népszava – a világ egyetlen, magát szociáldemokratának nevező lapja, amely a multinacionális világ feltétlen elkötelezettje – tegnapi számának címoldalán rövid tudósításnak álcázott véleménycikkben hazudtolja meg Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciója vezérének keddi kijelentéseit, amelyekkel a magyar médiatörvényt támadta Strasbourgban.
Mint arról lapunk tegnap tudósításában beszámolt, a volt belga miniszterelnök – aki a Le Monde, a vezető francia lap szerint éjjel-nappal zaklatta és fenyegette az újságírókat, ha nem úgy írtak, ahogyan az neki tetszett – Magyarországot az alkotmánytervezet miatt immár Kínához hasonlította és kifogásolta, hogy szavazati jogot kapnak a kiskorúak, megtiltják az abortuszt, az azonos neműek házasságát és az egyebek mellett irredentizmust tartalmaz.
Ismét „puszta véletlen”, hogy az uniós ügyekre szakosodott portálon, az Euobserver.com-on tegnap megjelent hosszú cikk pontosan ugyanezen képzeletbeli hibák miatt támadta a magyar alkotmánytervezetet. Vagy ugyanabból a kottából játszottak, vagy „isteni” véletlen folytán egyszerre jutottak eszükbe a tervezet azon hibái, amelyek nem léteznek.
A Népszava ezzel tisztában volt, és Verhofstadt hazug érveit hazugul átcsomagolva „számolt be” a liberális vezér felszólalásáról, hogy azért rúgjon egyet a kormányon. Az átfazonírozás nemcsak a szakmának szinte valamennyi szabályát engedte ki a lefolyón, de a provinciális újság bizonyította, az idegen nyelvek terén sem ismeri ki magát. Így Verhofstadtnak azt a hazugságát, hogy az új magyar alkotmánytervezet „kiskorúaknak” ad szavazati jogot, úgy fordította, hogy a „kisebbségeknek” akar szavazati jogot adni, ami észbontó butaság.
A Népszava nem az abortusz és az egyneműek házassági „tilalmát” idézte, hanem „esetleges tilalmát”, ami ugyanolyan fából készült vaskarika, mint a lap neoliberális szociáldemokrata irányultsága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.