Az esemény időpontja egybeesett az 1961. április 17–19. között visszavert Disznó-öbölbeli kubai–amerikai támadás 50. évfordulójával, nem véletlenül. A megnyitó előtt a kubai hadsereg felvonultatta szinte teljes arzenálját, és Raúl Castro nemcsak az állam- és kormányfői, hanem a hadsereg főparancsnokának minőségében is kijelentette, hogy „a népnek joga van megvédeni forradalmát”. A díszszemléről és a pártkongreszszusról először hiányzik a 84 éves Fidel Castro, aki névleg még a párt főtitkára ugyan, de néhány hónapja elismerte, hogy gyakorlatilag lemondott róla már 2006-os megbetegedése után. 79 éves öccse, Raúl Castro a párt főtitkár-helyettesi minőségében értékelte az elmúlt éveket, és közölte, hogy bár az ország továbbra is megtartja a szocialista berendezkedést, a hatékonyabb működés érdekében átalakítja gazdasági szerkezetét.
Elismerte, hogy válságos helyzetben van a szigetország gazdasága, de élesen bírálta a pártapparátust, amiért valósággal bojkottálja az „új mechanizmust”. Elemzők biztosra veszik, hogy a kongresszuson is nagy ellenállásba fog ütközni az eddig bevezetett és a további gazdasági reformok elfogadása.
Raúl Castro hangsúlyozta nyitóbeszédében, éppen ideje már, hogy Kuba kigyógyuljon krónikus betegségeiből, többek között az alacsony termelékenységből. Sor kerül a KKP párt tagságának átalakítására is, hogy a fiatalabbak vegyék át az idősebbek helyét, akiktől viszont már szakértelmet is követelnek majd.
Kuba új utakat keres
A Kubai Kommunista Párt szombaton, 14 év után nyitotta meg hatodik kongresszusát Havannában, hogy megvitassa és jóváhagyja a már évek óta zajló gazdasági reformokat. Az eseményen a kubai hadsereg is felvonult.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!