Uniós áldás a Galileo programjára

2011. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei egyöntetűen megerősítették elkötelezettségüket a Galileo nevű műholdas navigációs program végrehajtása mellett – jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára tegnap. Mint ismeretes, 2004-ben az EU még úgy tervezte, hogy elsősorban az amerikai helymeghatározó rendszerrel versenyző, legköltségesebb projektjét 2008-ra helyezi üzembe 30 műholddal. Ezután a határidő kitolódott, s ma már a láthatatlan jövőbe veszett.
Völner Pál most azt mondta, hogy a Galileo-program megvalósítására vonatkozó magyar javaslatot valamennyi kollégája támogatta. Az új céldátum 2014; a megvalósításhoz az EU 3,4 milliárd eurót már elkülönített a hétéves (2007–2013) költségvetésre, azonban az Európai Bizottság becslése szerint a kivitelezéshez további 1,9 milliárd euróra lenne szükség. Ugyanakkor – mint arról korábban hírt adtunk – a független Open Europe nevű alapítvány becslése szerint a rendszer 22 milliárd eurót is felemészthet. Völner Pál szerint e program hozzájárul az uniós gazdaság fellendüléséhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.