Célkeresztben a Tesco és a CIB

A Tesco és CIB Bank ellen tervezett akciókkal kíván tagjai mellett kiállni három érdekvédelmi szervezet. A mostani akció azt követően indult, hogy csaknem kétéves hadakozás után megegyeztek a korábban általuk közellenségnek minősített Raiffeisen Bankkal, hogy az egyenlő partnerként kezeli és segíti a bajba jutott devizahiteleseket.

Hajdú Péter
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akciókkal szeretnék kikényszeríteni számláik kifizetését a Tescótól, illetve a CIB Banktól a Nagyhétfői Szövetségbe, a Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák Mozgalomba és a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségébe (VÉSZ) tömörült vállalkozások – hangzott el a három szervezet tegnapi tájékoztatóján. – A jogos követelések kifizettetésében nem hagyjuk magukra tagjainkat, mert tarthatatlan, hogy Magyarországon az értékteremtő munkának nincs becsülete, a nagyvállalatok semmibe veszik a kisebb vállalkozások és az emberek jogait – hangsúlyozta Éliás Ádám. A VÉSZ vezetője kérdésünkre elmondta, az eddig ismert visszabontási akcióik mellett új típusúakat is terveznek, és a heteken belül kezdődő akciósorozat addig tart, amíg meg nem egyeznek a két multival.
– A Fire-Ép Kft. 90 milliós tartozást követel a Tescón, mert egy építkezési munkán az eredeti szerződést menet közben módosítva pluszmunkát kértek tőlünk, majd az elvégzett munka csak egy részét akarják kifizetni – ismertette az egyik esetet az érintett cég vezetője, Kummer Bálint.
Az ATA Ingatlanforgalmazó Kft. a CIB egyik projektcégének megbízásából működött közre a Lelle projekt lakásainak értékesítésében. – A fizetéssel kapcsolatos problémák azután kezdődtek, hogy a CIB értékesítette a céget egy offshore vállalkozásnak – állítja Perczel Attila.
A tájékoztatón az is kiderült, hogy csaknem két év hadakozás után megállapodott a Raiffeisen Bank és három szervezet. Ezek szerint azok a fizetési nehézségekkel küzdő adósok, akik együttműködnek a bankkal, nem lakoltathatók ki és lakásuk nem árvereztethető el. A jövőben csak a forintgyengülés arányában emelkedhetnek a devizahitelek törlesztőrészletei, s a Raiffeisen kötelezi magát, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által elfogadott elveket követi, a kedvező folyamatok hatásait is érvényesíti a törlesztőrészletekben, egyoldalúan nem módosít szerződést, s közérthetőbben fogalmazzák meg a hitelszerződéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.