Elvérzik a Tepco?

Hírösszefoglaló
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondott posztjáról tegnap a fukusimai atomerőművet is üzemeltető Tepco energiaszolgáltató cég elnöke, Simizu Maszataka – írta a Reuters. A hírügynökség értesülése szerint a hatvanhat éves Simizu ezzel vállalja a felelősséget a március 11-i földregés és szökőár miatt a fukusimai erőműben bekövetkezett nukleáris válsághelyzetért, illetve annak szakszerűtlen kezeléséért. A vállalat irányítását Nisidzava Tosio vette át. A most zárult pénzügyi évben a japán energiaszolgáltató vesztesége meghaladta a 15 milliárd dollárt (1250 milliárd jen), és a balesetből adódóan további több tíz milliárd dolláros kötelezettségekre számítanak.
A nukleáris katasztrófa költségei a társaság létét veszélyeztetik, már korábban is szóba került a cég államosításának gondolata. Az elemzők többsége most is úgy véli, hogy mindenképpen szükséges a japán kormány segítsége, hogy a vállalat túlélhesse a krízist. A kabinet a Tepco hitelezőihez fordult, arra kérve azokat, hogy valamilyen formában csökkentsék az energiaszolgáltató terheit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.