Röviden

MN
2011. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

AB-elnökség: ki lesz az utód?
Balsai István (Fidesz) nem zárja ki, hogy a nyáron szeptemberig meghosszabbítják Paczolay Péter jelenlegi alkotmánybírósági (AB) elnök mandátumát. A Népszabadság szerint az új elnökjelöltek között lehet Áder János és Stumpf István is. (MTI)

Adatvédelmi vizsgálat
Vizsgálatot indított Jóri András adatvédelmi biztos a kormány, illetve a miniszterelnök napokban postázott szociális konzultációja miatt, mondván: a kérdőíven feltüntetett személyes adatokkal és a vonalkóddal kapcsolatban érkezett több panasz a biztoshoz. Eredmény két héten belül várható. (MTI)

Elutasított kegyelmi kérvény
Tegnap folytatódott Budaházy György pere, ahol a kispesti szocialista pártház irodavezetője tanúként elmondta, hogy 2006 után sorozatos fenyegetéseket kaptak. A bíró által ismertetett iratokból kiderült az is, hogy a köztársasági elnök korábban elutasította Budaházy György kegyelmi kérvényét. Szikinger István, Budaházy védője nehezményezte, hogy ügyfele nem kapott megfelelő időt, módot az iratok megismerésére. A büntetőper pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik. (MTI)

Használt buszok érkeznek Budapestre
Tizenhárom belga, Van Hool típusú használt alacsony padlós autóbuszt vásárolnak a fővárosi utakra – közölte tegnap a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. A járművek, amelyhez hasonlókat már korábban üzembe helyeztek a BKV-nál, egyenként hétmillió forintért kerülnek a közlekedési társaság tulajdonába. A flotta várhatóan szeptemberben áll forgalomba, de már eljárást indítottak további 30 használt busz beszerzésére, valamint előkészítik az új járművásárlás tervét is. (MN)

Gárdistáknak nézték a gyilkosokat
A villámfényben két alakot látott futni a galgagyörki támadás után B. László sértett, akit tanúként hallgatott meg tegnap a Pest Megyei Bíróság a romagyilkosságokkal kapcsolatban. A férfi a bíró kérdésére elmondta, hogy először a feleségével arra gondoltak, hogy az akció mögött a gárda állhat. Ezt azzal indokolta, hogy a támadás előtt egy hónappal egy családot kiköltöztettek a cigánysorról a gárdisták egy konfliktus miatt. (V. A.)

Elfogadhatják a romastratégiát
Az EU foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanácsa csütörtöki ülésén várhatóan elfogadja a roma keretstratégia szövegét – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A miniszterek brüsszeli ülését kifejezetten a romastratégia megvitatására hívták össze. A magyar EU-elnökség célja, hogy az Európai Tanács júniusban elfogadja az európai romastratégiát. Budapest tervei szerint az elnökségi fél évet lezáró június 24-i állam- és kormányfői csúcsértekezleten hagyhatják jóvá az európai keretstratégiát. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.