Röviden

MN
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem „kóbor nyilasok”
Csintalan Sándornak a tanúkénti meghallgatásával folytatódott a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és 16 társa elleni per. A Hír TV műsorvezetője azt mondta, alapos előkészítés után támadták és verték meg jobboldali szélsőségesek 2007 decemberében, és kizárható, hogy néhány véletlenül arra járó „kóbor nyilas” ütlegelte őt. A vádlottak között Csintalan nem ismerte fel támadóit, mert azok símaszkot viseltek. A vád szerint Budaházy adott utasítást a műsorvezető megverésére. (MTI)

Pénzbüntetés a patai verekedőnek
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt 250 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Gyöngyösi Városi Bíróság azt a roma nőt, aki április 24-én Gyöngyöspatán kétszer megütött egy falubeli asszonyt. A döntést a vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős. Rácz Aladárné azután támadta meg áldozatát, hogy több száz romával együtt viszszaérkezett Csillebércről, illetve Szolnokról, ahol Richard Field és a Vöröskereszt támogatásával üdülhettek. (MN)

Eltávolított szt-tiszt
Visszavonta a XXII. kerületi képviselő-testület Antal Gábornak, a budafok–tétényi művelődési központ vezetőjének megbízását. A Szigoruantitkos.hu honlapon történészek hozták nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában folytatott kutatásaik eredményét: Antalt AB–101-es számú szt-tisztként azonosították. Ám hiába szólították fel, hogy tisztázza magát, vagy mondjon le. A posztra új pályázatot írtak ki. (Sz. Zs.)

Iskola-összevonások
Öt önálló intézmény átszervezésével négy épületben három általános iskola kezdi meg működését júliustól – döntött tegnap Erzsébetváros képviselő-testülete. A kerület fideszes vezetői szerint miközben tanulólétszámuk 10 év alatt felére csökkent, az önkormányzat nehéz anyagi helyzetbe került. A változások a gyermekeknek semmilyen hátrányt nem jelentenek. (Sz. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.