Támogatások: zavartalan erdélyi váltás

Pataky István
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bukarest részéről nem érkezett kifogás azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány viszszatért a korábbi helyzethez, s a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) köthető Iskola Alapítvány helyett újra az erdélyi pedagógusszervezetnek adta át az oktatási-nevelési támogatásokról szóló Szülőföldön magyarul program koordinálását. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár tegnap lapunk kérdésére azt is elmondta, tudomása szerint az ügyről nem is volt szó Teodor Baconschi román külügyminiszter csütörtöki, budapesti tárgyalásain.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy nappal korábban azt nyilatkozta, a budapesti kabinet hibás döntést hozott, amikor „a román–magyar kormányközi megállapodást egyoldalúan felmondva, az abban foglaltak ellenére az oktatási-nevelési támogatás folyamatának lebonyolítására egy másik szervezetet kért fel”. A helyettes államtitkár a kritikával kapcsolatban értetlenségének adott hangot, értelmezésük szerint ugyanis Magyarország nem sérti meg a szerződést, hiszen csupán arról van szó, hogy alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, a helyi lebonyolítók feladatköre megváltozik, kifejezetten szakmaivá alakul.
A pénteki sajtótájékoztatón Répás Zsuzsanna bejelentette, megjelent A magyar kultúráért és oktatásért elnevezésű nyílt pályázat, a határon túli magyar szervezetek 1,2 milliárd forintos keretre adhatnak be kérelmet a Bethlen Gábor Alaphoz. Az alap az elmúlt egy hónapban közel hétmilliárd összegű pályázati kiírást bonyolított le.

Basescu megszavazná. Értetlenségének adott hangot Traian Basescu román államfő amiatt, hogy a román parlament halogatja a kisebbségi törvénytervezet elfogadását, amit – mint mondta – ő akár már most megszavazna, ha tőle függne. Ezt Basescu a román közszolgálati televíziónak adott interjúban jelentette ki. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.