Utolsó forduló az európai elitben

Munkatársunktól
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olaszországban Angliában és Spanyolországban a bajnokság utolsó fordulóját játsszák a hét végén, Németországban pedig a kupadöntőt rendezik az európai futballelitben.
A Premier League-ben a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyezések sorsa már eldőlt, csupán az kérdéses, hogy a Manchester United és a Chelsea mögött az Arsenal vagy a Manchester City kezdheti meg jövőre a Bajnokok Ligáját a főtáblán. A vetélytársával szemben egypontos előnyben lévő City a Boltonhoz, az Arsenal pedig a Fulhamhez látogat. Nagyobb a 38. forduló tétje az alsóházban. Eddig csupán az dőlt el, hogy a West Ham búcsúzik, a két 40 pontos csapat, a Wolverhampton és a Blackburn, illetve a három 39 pontos, a Blackpool, a Wigan és a Birmingham City közül kettő szintén kiesik.
Olaszországban a bajnok Milan, az Internazionale és a Napoli már biztos résztvevője a Bajnokok Ligájának, míg a selejtezőt érő negyedik, valamint az Európa-liga-szereplést jelentő ötödik és hatodik hely sorsa vasárnap dől el az Udinese, a Lazio, az AS Roma és a Juventus között. A negyedik helyért küzdő 65 pontos Udinese a Milant fogadja, a 63 pontos Lazio pedig a kiesést éppen hogy elkerülő Lecce vendége lesz. Amennyiben az Udinese döntetlent játszik, a Lazio pedig győz, mindkét klubnak 66 pontja lesz, ez esetben jobb gólkülönbsége miatt a zebracsíkos csapatot illeti a BL-selejtezőt érő negyedik hely. Az Európa-ligába kerülésért küzdő, 60 pontos Roma a már kiesett Sampdoria (Koman Vladimir és Laczkó Zsolt) ellen lép pályára, míg az 57 pontos Juventus a Napolit látja vendégül.
Spanyolországban a Hércules és az Almería már kiesett, a fennmaradó egy helyre még Mallorca, a Real Sociedad, az Osasuna (Vadócz Krisztián), a Getafe, a Deportivo La Coruna és a Zaragoza (Pintér Ádám) is befuthat.
Szombaton Berlinben rendezik a labdarúgó Német Kupa döntőjét az ötödik sikerére hajtó Schalke és az első kupadiadalára készülő, másodosztályú MSV Duisburg között. A sorozat 1935 óta íródó története során csupán 13 alkalommal fordult elő, hogy alsóbb osztályú csapat bejutott a fináléba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.