Változnak az állami elit juttatásai

Munkatársunktól
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak akkor kaphatnak szolgálati lakást a miniszterek és államtitkárok, ha Budapesten vagy közvetlen vonzáskörzetében nem rendelkeznek lakástulajdonnal. Elképzelhető persze, hogy a munkáltató nem tud megfelelő lakást felajánlani; ebben az esetben az érintett vezető lakásfenntartási térítésre jogosult – áll abban a rendelettervezetben, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) készített az állami vezetőket megillető juttatásokról és azok feltételeiről szóló szabályozás módosítására.
A kormányzati portálon tegnap megjelent anyagban szerepel az is, hogy a kormánymegbízottak csak felsőbb mérlegelés alapján kaphatnának lakásfenntartási térítést. Ők is csak akkor részesülhetnek a juttatásban, ha Budapesten vagy vonzáskörzetében, a fővárosi és megyei kormányhivatal székhelye szerinti városban, illetőleg annak vonzáskörzetében nincs saját tulajdonú lakóingatlanuk. Lakásfenntartási térítésként csak a számlával igazolt lakbér vehető fel. Az összeg azonban nem lehet nagyobb a mindenkori köztisztviselői illetményalap hatszorosánál. Ez jelenleg 38 650 forint, vagyis a jogosultak legfeljebb 231 900 forintot számolhatnak el ezen a címen.
A tervezet meghatározza az állami vezetői egészségügyi ellátásra való jogosultság feltételeit is. A kedvezményezett körbe a felső vezetőkön kívül a miniszteri kabinetek irányítói is beletartoznak majd. Az ellátást a dokumentum szerint a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ mellett a Semmelweis Egyetem kijelölt intézménye látja el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.