Vonatkatasztrófa fenyegetett a MÁV-nál

Súlyos vonatbaleseteket előztek meg szinte az utolsó pillanatokban a hét első felében – értesült lapunk az egyik vasúti szakszervezettől. A történteket a MÁV megerősítette, és közölte: vizsgálatot indított.

Bákonyi Ádám
2011. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két alkalommal is csak a gondviselésen múlott a napokban, hogy nem történt tragikus vonatkatasztrófa – közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Május 16-án a Tura és Aszód közti fővonalon két vonat haladt egymással szemben a menetrend szerinti, legalább 120 kilométeres óránkénti sebességgel. A turai forgalmi szolgálattevő miután észrevette sokaknak majdnem végzetes tévedését, a fő-menetirányítót tájékoztatta a vészhelyzetről, aki még időben tudta értesíteni a két mozdonyvezetőt. A szerelvények egymástól pár száz méterre álltak meg.
Az eset háttere, hogy a biztosítóberendezés a fenti vonalszakaszon is hibásan működött, ezért a két állomás között „állomástávolsági közlekedést” rendeltek el. Ennek lényege, hogy két állomás között egy-egy vágányon csak egy vonat közlekedhet.
Két nappal a fenti eset után, május 18-án szintén nem sok hiányzott ahhoz, hogy tömegszerencsétlenség történjen. Ekkor az Újfehértó ötödik vágányán álló, 45 439. számú, Debrecen felé közlekedő, a Floyd magán-vasúttársaság által üzemeltetett tehervonat indult el felhatalmazás nélkül.

*

A szerelvény meghaladta a vörös kijárati jelzőt, ezzel keresztezve a negyedik vágányra, Debrecen felől bejáró, 6018. sz. gyorsvonat útját. A balesetet csak a biztosítóberendezés akadályozta meg.
A két ügy miatt a szakszervezet azonnali vizsgálatot követel, mivel pár évvel ezelőtt szintén a biztosítóberendezés meghibásodása és a vonatkozó utasítás nem egyértelmű értelmezése, majd helytelen alkalmazása miatt négy ember halálát és több ember sérülését okozó baleset történt a 100-as fővonalon, amikor az egyik vonat utolérte a másikat.
A MÁV-nál lapunknak megerősítették a két esetet. Közölték, ilyen ügyekben a vasúttársaság hivatalból rendeli el a minden részletre kiterjedő vizsgálatot, ez így történt most is. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy a történtek feltárása mikorra várható, közlésük szerint korábban volt példa két napig, de egy évig tartó vizsgálatra is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.