A spanyolországi városok főterein tiltakozók a Néppárt vasárnapi elsöprő győzelme óta ismét buzgón tanácskoznak, hogy eldöntsék, hogyan tovább. A május 15. óta a nagyon súlyos spanyol gazdasági válság és a válságkezelő intézkedések ellen tiltakozók most attól tartanak, hogy a rendfenntartó erők a Barcelona és a Manchester United szombati londoni BL-döntőjét használják ki a közterek kiürítésére, amelyeket már a káosz fenyeget. Madrid történelmi terén ezért kisebbfajta csoda történt, mert a „los indignados” (felháborodottak) engedtek a káosz és a vevők elmaradása miatt háborgó Puerta del Sol téri vállalkozók nyomásának is, és eltávolítják az üzletek kirakataira és redőnyeire kiragasztott transzparenseiket.
Az „utcai demokrácia” annyit elért a vasárnapi részleges tartományi és helyhatósági választásokon, hogy nagyon megugrott az üresen vagy érvénytelenül leadott szavazólapok aránya. Egyik fő céljukkal ellentétben viszont nem tudtak változtatni a részvételi arányon még érdemben sem. Mintegy száz helyi tiltakozó közben rövid időre elfoglalta a jobboldali vezetésű Murcia tartomány székhelyének körzeti tévécsatornáját, felolvasták kiáltványukat, majd békésen távoztak.
A BL-döntő miatt oszlatna Spanyolország
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!