Az LMP szerint Gyurcsány egy ballaszt

Schiffer András kizártnak tartja, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel, mert egyébként is a volt miniszterelnök ellenzékeként jöttek létre, a politikus pedig egy ballaszt. Bár Gyurcsányt már saját pártjában sem értik meg, ő továbbra is egy széles körű Orbán-ellenes szövetségben látja a jövőt.

Török László
2011. 06. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kizárt, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel – ezt Schiffer András nyilatkozta az MTI-nek annak kapcsán, hogy a volt miniszterelnök az áprilisi zuglói önkormányzati választás után összefogásra szólította fel az MSZP-t és az LMP-t. A frakcióvezető hangsúlyozta, az LMP 2008–2009-ben Gyurcsány Ferenc ellenzékeként jött létre. Hozzátette, ha a Gyurcsány-kormány szabadságjogokhoz, jogállamisághoz való viszonyát vagy az álbaloldali kormányok neoliberális gazdaságpolitikáját nézik, akkor egyértelmű, hogy az egykori miniszterelnök és az LMP ideológiai platformja „fényévekre áll egymástól”. – Gyurcsány Ferenc ma egy ballaszt, akinek személye és szereplése, az általa meghonosított politikai stílus és gyakorlat nehezíti, hogy akár az ellenzéki pártok, akár különböző társadalmi szerveződések kellő erélylyel tudjanak fellépni a jogállamiság és az emberi méltóság védelmében – jelentette ki Schiffer András.
Bár a volt miniszterelnök megítélése nem egyértelmű, ő széles Orbán-ellenes szövetségben gondolkodik, amelyben egymásra találhatna mindenki a konzervatívoktól a liberálisokon át a szocialistákig. Éppen ezért sürget egységet az MSZP-ben is, mert az egység – miként egyik Facebook-bejegyzésében kifejtette – „önmagában is érték”. Gyurcsány szerint a változás időszakában megbillen az egység, mert a „régi egység egy időre felbomlik, az új meg még nem jön létre”. A szocialista politikus kijelentette azonban, hogy ettől nem kell félni. Ők mindenesetre egy demokratikus balközép politikai platformot ajánlanak az új egység alapjául.
Erre azonban nem mindenki kíváncsi a pártban. Lázár András, az MSZP választmányának tagja nyílt levelet írt az exkormányfőnek Elbocsátó szép üzenet címmel. A politikus szerint Gyurcsányék pártszavazási kezdeményezése a „félresikerült kérdéseikkel” együtt több kárt okoz majd a pártnak, mint amennyi hasznot hoz. Lázár András úgy látja, Gyurcsány „karakter-öngyilkosságot” követ el, amelynek végén a volt miniszterelnök és a szocialisták útja elválik majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.