Cigányokat űztek el

2011. 06. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megdöbbenését fejezte ki az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű francia szervezet, amiért a múlt héten rohamrendőrök 450 romát űztek ki a Párizs peremén fekvő Pantinből, noha mind e szervezet, mind pedig a megyei hatóságok 130 embert akartak védőoltásban részesíteni. Az illegálisan a területen tartózkodók között többen rubeólával és négyen tbc-vel voltak fertőzöttek. – Az eltávolított személyek szétszéledtek, így nehezebb őket megtalálni az orvosi kezelésre – közölte Livia Otal, az MSF technikai koordinátora. Hozzátette, felvették a kapcsolatot a tábor kiürítéséért felelős szolgálattal, ahol közölték, nem voltak tudatában annak, hogy beoltanák őket. Ezzel szemben, mondta Otal, a romák által készített felvételeken látható, ahogyan egy pantini elöljáró és a rendőrök védőmaszkot viselnek.
Lapunk felvette a kapcsolatot az Európai Hálózat a Rasszizmus Ellen szervezettel, amely érdeklődésünk nyomán nyilatkozatot adott ki, aggodalmát fejezve ki azért, mert az, ami történt, ellentétes az egészség iránti alapjoggal, főként a diszkriminált romák esetében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.