Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Magyar Agrárkamara főtitkárának ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak címzett beadványában megállapítja, hogy az agrárkamara és a szervezet főtitkára, Ebele Ferenc között létrejött munkaszerződések a jó erkölcsbe ütköző és a jogszabályok megkerülését célzó, a munkavállaló részére jogosulatlan előnyöket biztosító megállapodások. Mint írja, Ebele Ferenc nyugdíjazására hivatkozva 2009. november végén kérte határozott idejű munkaszerződésének idő előtti felmondását, amiért a köztestületként működő szervezet 11,2 millió forintot fizetett a főtitkárnak. Ugyanezen a napon viszont az agrárkamara már a felmondottal azonos feltételeket tartalmazó új munkaszerződést is kötött Ebele Ferenccel. A kormánybiztos feltételezése szerint a régi munkaszerződés felbontására és az új aláírására csak azért lehetett szükség, hogy a főtitkárnak kifizethessék az említett összeget, tehát valójában egyik félnek sem állt szándékában Ebele Ferenc foglalkoztatásának megszüntetése. Ebele Ferenc a mai napig a Magyar Agrárkamara főtitkári posztját tölti be, noha az ügy két héttel ezelőtti kipattanását követően szóban már felajánlotta lemondását a kamara elnökségének. A Magyar Agrárkamara működtetését jelentős mértékben állami forrásokból oldják meg.

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett