Kitart a páros mellett

A vártnál nehezebben kezdődik az idény a tavaly vb-ezüstérmes Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kajak kettes számára. Két hete a Dombi Rudolf, Kökény Roland duótól szenvedett váratlan vereséget az első hazai világbajnoki válogatón, a hét végén pedig a csehországi Racicéban megrendezett Világkupán csupán hetedikként ért célba. A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer azonban úgy véli, nincs ok az aggodalomra, nem május, hanem majd augusztus közepén kell a mezőny elején haladni.

2011. 06. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kammerer Zoltánt nehéz zavarba hozni, a kellemetlenkedő kérdéseknek elébe menve magától sorolta a vártnál gyengébb szereplés mentő körülményeit:
– Tudom, a magyar közönség a Világkupán különösen elvárja, hogy a magyar versenyzők taroljanak. Véletlenül sem a szegedi Vk jelentőségét akarom kisebbíteni, de a hasonló poznani, racicei és duisburgi regatta mezőnye sokkal erősebb. Méghozzá azért, mert számos nemzet ezen viadalokat válogatónak tekinti, Szegedre pedig már a nyertesek jönnek el megkönnyebbülve, kicsit leeresztve. (Szegeden a világbajnokság miatt idén nem rendeznek Vk-t – a szerk.) Például 2008-ban Kucsera Gáborral ötszáz és ezer méteren is nagy fölénnyel nyertünk a Maty-éren, ami alapján, nem tagadom, rosszul mértük fel az esélyeinket, s Pekingben a dobogóra sem fértünk fel. Racicéban bivalyerős volt a mezőny, vetekedett a világbajnokságéval, hiszen egy nemzetet általában két egység is képviselt egy távon.
A tavalyi világbajnokságon kajak kettes ezer méteren Vereckeivel ezüstérmet szerzett klasszisnak van egy másik érve is a hetedik hely magyarázatára:
– Vasárnap az év huszonegyedik hetét zártuk, tavaly a huszonkettedikben versenyeztünk először. Tudomásul kell venni, jócskán elmúltunk harmincévesek, nem tudjuk az egész idényt csúcsformában végiglapátolni. Először a június tizedikei második válogatón szeretnénk jól szerepelni, az ottani forma kinyújtható az egy héttel rákövetkező Európa-bajnokságig, másodszor pedig az augusztusi világbajnokságon. Szó sincs arról, hogy hirtelen át szeretnénk ülni a négyesbe. Kitartunk a párosunk mellett, s bízom benne, amikor eljön az ideje, elindul alattunk a hajó.
Storcz Botond nem feltétlenül van meggyőződve afelől, hogy Kammererék helyesen döntenek.
– Velük biztosan gyorsabb lenne a négyes, de becsülöm, hogy kitartanak az elhatározásuk mellett, s kettesben csinálják végig az idényt – felelte az érdeklődésünkre.
A négyes összetételét ennek dacára, könnyen lehet, átgondolja a kapitány, de hogy miként, arról csak ma dönt azután, hogy egyeztet az edzőbizottság tagjaival.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.