Röviden

MN
2011. 06. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkenhet a benzin ára
Nagyot esett a héten a nemzetközi piacokon a benzin forintban mért jegyzésára, így szerdán akár egy méretesebb árcsökkenés is elképzelhető a hazai kutakon – közölte tegnap a Portfolio.hu. A gázolaj esetében is megvan a lehetősége az árak további csökkenésének, azonban a változtatás mértéke itt kisebb lehet. Figyelembe véve, hogy a múlt héten nemcsak a benzin ára csökkent a nemzetközi piacokon, hanem a forint árfolyama is a dollárhoz képest, a hazai benzin ára három-öt százalékkal lehet kevesebb. (MN)

IMF-mentőöv Portugáliának
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) – azt követően, hogy igazgatótanácsa jóváhagyta a portugál kormány gazdasági kiigazítási és növekedési programjának támogatására vonatkozó hitelkeretet –, a hét végén átutalt Portugáliának 6,1 milliárd eurót. Az IMF hitelkerete 26 milliárd eurós, és három évre szól. Ebből Portugália idén 12,6 milliárd euróhoz juthat. A portugál kormány április 7-én kért segítséget
az Európai Uniótól és az IMF-től. (MTI)

Keveset tudunk a tanúsítványról
Noha rövidesen energetikai tanúsítvány nélkül nem lehet lakást értékesíteni, az emberek nagy többsége nem is hallott erről a kötelezettségről. Egy 2008-as kormányrendelet szerint 2012 januárjától elvileg minden épület tulajdonosának el kell készítenie az energetikai felmérését, s erről tanúsítványt kell kiállíttatnia – hívta fel a figyelmet az Fmh.hu. A tanúsítványból lényegében kiderül, hogy az adott lakás milyen mértékben energiatakarékos vagy -pocsékoló. A cél az lenne, hogy a magyar lakások érjék el a C kategóriát, ami éves szinten négyzetméterenként 100 kilowatt körüli energia elfogyasztását jelenti. Ehhez képest jelenleg a magyar átlaglakás a G kategóriába sorolható, mivel négyzetméterenként két és félszer nagyobb a fogyasztás. (MN)

Lerontott talján kilátások
Az amerikai Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő a hét végén stabilról negatívra rontotta Olaszország szuverén adósosztályzatának kilátását. A negatív kilátás azt jelenti a hitelminősítő módszertanában, hogy Olaszországnak két éven belül egyharmados esélye van a mostani – és ezúttal is megerősített – gyenge elsőrendű A plusz adósbesorolás elvesztésére. (MTI)

Mérsékeltebb várakozások
Dél-Korea bruttó hazai össztermelése az idén 4,2 százalékkal, jövőre 4,3 százalékkal bővülhet, ami viszont komoly inflációs nyomáshoz vezethet, és ezt a problémát a központi banknak határozottabban kell kordában tartania – ezt jósolta és javasolta a dél-koreai állami fejlesztési intézet tegnap legújabb előrejelzésében. Az intézet arra alapozta előrejelzését, hogy az idén a világgazdaság minden bizonnyal lassabban nő, mint tavaly. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.