Röviden

MN
2011. 06. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csernyánszki a keretben
A sérült Fülöp Márton helyére Csernyánszki Norbert, a bajnoki ezüstérmes Paks kapusa került be a Luxemburg elleni barátságos mérkőzés és a San Marinóval szembeni Európa-bajnoki selejtező előtt álló magyar labdarúgó-válogatott keretébe. (MTI)

Czvitkovics: Belgium
Czvitkovics Péter elhagyja a labdarúgó NB I-ben ötödik helyen végzett Debrecen csapatát, s a belga élvonalban szereplő, a most véget ért idényben tizedikként végzett KV Kortrijk együttesében folytatja pályafutását. A 28 éves, hatszoros válogatott játékos 2007 júniusában igazolt Debrecenbe, s a hajdúsági együttessel kétszer nyert bajnokságot, kétszer Magyar Kupát, illetve szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is. (MN)

Olimpia 2020
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elindította a pályázati folyamatot a 2020-as nyári játékokra. A jelentkezőknek 2012. február 15-ig kell beadniuk pályázatukat a NOB-hoz, amely 2013. szeptember 7-én Buenos Airesben jelöli ki a kilenc év múlva sorra kerülő olimpia rendezőjét. Eddig Róma kandidálása tűnik biztosnak, a többi lehetséges jelentkező: Durban, Tokió, Madrid, Isztambul, Doha és Dubaj. Jövőre Londonban, 2016-ban pedig Rio de Janeiróban lesz a nyári olimpia. (MTI)

Lotina távozik
Távozott posztjáról Miguel Angel Lotina, a Primera Divisiónból kiesett Deportivo La Coruna labdarúgócsapatának vezetőedzője. (MTI)

Marad Japán
A márciusban természeti katasztrófa sújtotta Japán marad a házigazdája a decemberi labdarúgóklub-világbajnokságnak. Ezt Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke jelentette be tegnap Tokióban, miután találkozott Kan Naotóval, a szigetország miniszterelnökével. (MTI)

Haláleset
Balesetben elhunyt Xavier Tondo spanyol országúti kerékpáros, a Vuelta a Espana tavalyi hatodik helyezettje. A tragédia akkor történt, amikor a 32 éves sportoló kocsijával kiállt egy garázsból a Sierra Nevada-i síközpontban, kiszállt az autóból, és a közben visszazáródó kapu nekinyomta a járműnek. (MTI)

Kiállítás
Nagyszabású kiállítással ünnepli fennállása 70. évfordulóját a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ): az Allee bevásárlóközpontban tegnap megnyílt és június végéig látható tárlaton az érdeklődők megismerkedhetnek a sportág történetével, bajnokaival és hagyományaival. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.