Szabics Imre: Jobb vagyok, mint valaha

Szabics Imre egyike a magyar labdarúgás máltai bűnbakjainak. A La Vallettán 2006 októberében elszenvedett 2-1-es emlékezetes vereség óta a válogatott közelébe sem került. Egészen múlt péntekig, amikor Egervári Sándor kihirdette a Luxemburg és a San Marino elleni mérkőzésre készülő keretet. A 30 éves, 21 válogatott fellépésén 9 gólt szerzett csatár egyrészt nyilván annak köszönheti a meghívást, hogy a csatárok közül Szalai Ádám, Priskin Tamás és Rudolf Gergely is sérült, másrészt viszont kiváló idény végéhez közeledik a Sturm Grazzal.
– A grazi és a stuttgarti évek után kevésbé sikeres szakasz következett a pályafutásában Kölnben, Mainzban és Augsburgban. Minek köszönheti ismét a jó formáját?
– Több összetevője van ennek. Egyrészt, sajnos, engem sem kerültek el a sérülések, s hosszabb kihagyás után, különösen egy külföldinek, nehéz visszaszerezni az edzője bizalmát. Másrészt nyilván az sem használt a megítélésemnek, hogy kimaradtam a válogatottból. Ha a nehéz időszakban itthonról megkapom a kellő támogatást, bizonyára másképp alakul a karrierem, Mainzból például aligha kellett volna a másodosztályú Augsburgba szerződnöm.
– Igazságtannak tartja, hogy a máltai vereség után – most már tudjuk, majdnem öt évre – kimaradt a válogatottból?
– Maradjunk annyiban, méltánytalannak. 2003-ban, huszonhárom évesen az év játékosának választottak Magyarországon, ehhez képest furcsállottam, hogy két év múlva generációváltás ürügyén nem fértem bele az akkori kapitány elképzeléseibe.
– Várhidi Péter után Erwin Koeman, s egy éven át Egervári Sándor sem számított önre. Sérti az önérzetét, hogy most is csak azért figyeltek fel önre, mert Szalai, Priskin és Rudolf is sérült?
– Erre most mit mondhatnék? Az elmúlt években teljesen feledésbe merültem. Pedig közben olyanok is lehetőséget kaptak, akiknek a statisztikájuk nem jobb az enyémnél. Nem tagadom, rosszul esett ez a bánásmód. Németországban például Podolskira és Kloséra annak ellenére mindvégig számított Joachim Löw, hogy a Bayern Münchenbe nem fértek be.
– Tudott róla, amikor Egervári Sándor megnézte az Austria Wien ellen? Ha igen, emiatt volt önben drukk?
– Először csak a két segítője, Kenyeres Imre és Csábi József figyelt meg a Rapid ellen, amiről nem tudtam. Akkor jobban is ment a játék. Egervári Sándor érkezéséről értesítettek, s azt nem állítanám, hogy izgultam, de tudat alatt nyilván még jobban bizonyítani akartam.
– Augsburgban sem volt és Grazban sincs szem előtt idehaza, hiszen a mérkőzéseit a magyar csatornák nem közvetítik. Jobb vagy rosszabb játékosnak tartja magát, mint öt-hat éve?
– Mindenképpen jobbnak. Huszon-egynéhány évesen ösztönösen játszik az ember, azt sem tudja, mi miért történik a pályán. Ma már sokkal tudatosabb vagyok.
– Még egy forduló hátravan az osztrák bajnokságból, amit akár meg is nyerhetnek a Sturmmal. Ha lenne ajánlata, ismét kipróbálná magát Németországban?
– Soha ne mondd, hogy soha, de most úgy gondolom, a családommal hosszabb időre berendezkedtünk Grazban.