A legjobb drámai futballbukása: Hollandia itt nem nyerhetett

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 74. részben minden idők egyik legemlékezetesebb döntőjét idézzük fel, azt, amikor az 1974-es labdarúgó-vb döntőjében a világot meghódító totális futballal betörő holland válogatott vereséget szenvedett a házigazda nyugatnémetektől.

Egy parázs jelenet a sok közül az 1974-es labdarúgó-vb döntőjében, egy német védő fejeli ki a labdát, a háttérben Franz Beckenbauer és Johan Cruyff figyel Fotó: SVEN SIMON Forrás: Sven Simon

A totális holland futball diadalmenetét is felvázoltuk a 73. részben, amely ott ért véget, hogy Rinus Michels csapata bejutott az NSZK elleni döntőbe. Bár a németek otthon játszottak, Európa-bajnoki címvédőként futballoztak az 1974-es labdarúgó-vb-n, és klasszisok sora szerepelt a csapatban, a világ közvéleménye inkább a látványosan játszó Hollandiát tartotta esélyesebbnek és látta volna szívesen megdicsőülni. 

Itthon a Népsport hat neves szakembert kérdezett meg egy kerekasztal-beszélgetés során, hogy mit vár a döntőtől, Baróti Lajos, Bozsik József, Kovács Ferenc és Várhidi Pál a hollandok mellett érvelt, csak dr. Dunai János tippelte a hazai pálya előnye miatt az NSZK győzelmét, Farsang Ferenc pedig kikerülte a kérdést egy közhellyel.  

Csak egy színes epizód: az ismert nyugatnémet jósnőt, Buchela asszonyt – aki már nagyon sok dolgot megjósolt eddig, sőt néhány alkalommal a rendőrséget is nyomra vezette egy-egy rejtélyes bűntény nyomozása során – megkérdezték a hazaiak, hogy melyik csapat nyeri a vb-t, és azt jövendölte, hogy a hollandok két góljával szemben a nyugatnémetek csak egyet lőnek. Ugyanakkor az NSZK-ban rendezett legújabb közvélemény-kutatás eredményeként a megkérdezettek 79 százaléka volt biztos a hazai aranyéremben.  

A meccs: X. labdarúgó-világbajnokság, döntő: NSZK–Hollandia 2-1 (2-1) München, Olimpiai Stadion, 75 200 néző. Vezette: John Keith Taylor (angol). NSZK: Maier – Schwarzenbeck, Beckenbauer, Vogts, Breitner – Hoeness, Bonhof, Overath – Grabowski, Müller, Hölzenbein. Hollandia: Jongbloed – Suurbier, Haan, Rijsbergen (de Jong, 69.), Krol – Jansen, Neeskens, van Hanegem – Rep, Cruyff, Rensenbrink (R. de van Kerkhof, 46.) Gól: Breitner (25., 11-esből), Müller (44.), illetve Neeskens (2., 11-esből)

A müncheni döntőben Jack Taylor, az angol játékvezető már a második percben büntető ítélt a hollandoknak, miután Uli Hoeness buktatta a tizenhatoson belül Johan Cruyffot. A nyolcvanadik másodpercben a másik Johan, Neeskens a kapuba vágta a labdát. Hollandia megindult a világbajnoki trófeához vezető úton – de nem jutott el odáig. A nyugatnémetek, akárcsak 1954-ben, hátrányból fordítottak, igaz, ezúttal nem a magyarok, hanem a hollandok ellen. Gerd Müller pályafutása utolsó négy világbajnoki mérkőzéséből hármon is fontos találatot szerzett. Ő lőtte a döntő gólt, miután a 26. percben Wim Jansen Bern Hölzenbein elleni szabálytalansága után Taylor ismét büntetőt ítélt, Paul Breitner pedig kiegyenlített. A második félidőben a hollandok kétségbeesetten támadtak, ám mindent kihagytak, vagy pedig Maier védett szenzációsan.

Ez volt a tizenegyes a döntő első percében, a földön fekvő Hoeness buktatta Cruyffot Fotó:  AFP

A párhuzam 1954-gyel annyiban jogos, hogy nem feltétlenül a jobb csapat hódította el a világbajnoki címet, de ez a németeket természetesen nemigen izgatta. A hollandok pedig csak magukat okolhatták. Rinus Michelst a meccset követő sajtótájékoztatón az újságírók tapssal fogadták, és többek között ezt is mondta, miután – ahogyan fogalmazott – kellemetlen kötelességként gratulált a nyugatnémeteknek:

Ha az egész világbajnokságra visszagondolunk, azt hiszem, mindenki elismeri, hogy a holland válogatott váratlanul jó teljesítményt nyújtott az első hat mérkőzésen. A döntőben, a hat mérkőzés után csalódást keltettünk. Nagyon közel álltunk a győzelemhez, de hibáztunk. A nyugatnémet csapat nagyon ügyesen ki tudta használni első félidőbeli gyengeségünket. De az is az igazsághoz tartozik, hogy mi magunk juttattuk kedvező helyzetbe őket. A második félidőben, amikor mindent megtettünk, sajnos, már késő volt.

AZ NSZK szövetségi kapitánya, Helmut Schön megkapta a kérdést, hogy szerinte a legjobb csapat nyerte-e meg a világbajnokságot, mire ő ezt felelte: – Engem ezen a mérkőzésen csak az eredmény érdekelt. A korabeli lapokat átnézve egyértelmű volt, hogy Rinus Michels mit értett a hibáztunk szó alatt: a hollandok a gyors vezetés tudatában nem azzal a lendülettel játszottak, mint szoktak, elszakadtak a saját stílusuktól, és amikor visszazökkentek, már görcsössé váltak az idő szorításában, és a szerencse sem állt melléjük. 

A hollandok jobbak voltak, de…

Johnny Rep, a csapat egyik csatára szerint túl hamar szerezték meg a vezetést, miután már 1-0-ra vezettek, úgy érezték, nem érheti őket baj. Hirtelen nem a második gól megszerzése járt a fejükben, hanem hogy látványosan bohócot csináljanak a németekből. Ám ehhez túl jó volt a német csapat, amelynek a tagjai közül például Hölzenbein vagy Uli Hoeness elismerték, hogy a hollandok a vereségük ellenére jobban futballoztak.

Ez azonban nem vigasztalta Hollandiát. Dénes Tamás és Sándor Mihály Futballtörténelmi lecke – nem csak fiúknak című könyvében olvasható, hogy „Az országban ez a vereség pontosan akkora traumát okozott, mint 1954-ben Magyarországon a németek elleni vb-döntő elveszítése. Bastiaan Bomeljé történész szerint a világbajnoki döntő megnyerése lett volna a hatvanas évek nagy holland fejlődésének megkoronázása, a vesztesek vagyunk bélyeg örökre lemosása. Ám az Oranje kikapott, mégpedig a közvélemény, a holland szurkolók szerint igazságtalanul. Éppen olyan igazságtalanul, ahogy elveszítette függetlenségét a németekkel szemben 1940 májusában.”

Német öröm és holland bánat Fotó: AFP

Az utolsó szavak adják meg a kulcsot a gyász megértéséhez. Hollandia is rengeteg szenvedett a német megszállás alatt, például a negyvenes évek elején körülbelül 140-150 ezresre tehető hollandiai zsidó közösség 79 százaléka elpusztult. A hollandok később a saját lelkiismeretükkel sem tudtak elszámolni. Az előbb idézett könyvből folytatjuk: „A holland közalkalmazottak szolgalelkűen gyártották a különböző kartonokat, kimutatásokat a város izraelita lakóiról. A 2400 fős amszterdami rendőrség mintegy fele fő feladatként kapta a németektől a város zsidóságának összegyűjtését, s mindezt lelkesen teljesítette, a hollandok közreműködése nélkül nem tudtak volna ennyi zsidót deportálni. Százalékos arányban a hollandok közül többen sorakoztak fel a Waffen SS zászlója alá, mint bármelyik más megszállt ország lakói közül.

Ezért gondolják manapság társadalomkutatók, s lélekbúvárok, hogy a hollandoknak a háború óta különösen erős németgyűlölete két forrásból táplálkozik. Egyfelől utálják a németeket a háborúban elkövetett szörnyűséges tetteik miatt. Másrészt utálják őket saját maguk helyett, a saját lelkiismeretükkel így számolva el.

Jellemző, hogy amikor tizennégy év múlva az 1988-as Európa-bajnokság elődöntőjében a hollandok ismét Nyugat-Németországban 2-1-re legyőzték a házigazdákat, az ország lakosságának a hatvan százaléka, tízmillió ember ünnepelt az utcán, többen, mint pár nappal később a kontinenstorna megnyerése után! Néhány hónappal később megjelent egy verseskötet, amely a Hollandia–Németország, futballköltészet címet kapta. Profi költők és profi futballisták is írtak bele verseket. Jules Deelder költeményének ez volt a befejező két sora, amely Van Basten góljának leírását követi: „Azoknak, akik elestek/Rózsa viruljon a sírjukon”.