Székelyföldi képviselet Brüsszelben

2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délután megnyitották Brüsszelben Székelyföld három megyéjének képviseletét, amely Romániában azonnal a támadások kereszttüzébe került. A román külügyminiszter már kedden magához rendelte Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, és azt követelte, hogy a megnyitón egyetlen magyar politikus se vegyen részt. Ehhez képest Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – aki, mint Demeter János, Kovászna megye tanácsának elnöke kiemelte nyitóbeszédében, „végig szívén viselte és támogatta a képviselet ügyét” jelen volt, és kijelentette: a „hisztérikus bukaresti támadások belpolitikai indítékúak”.
A képviselet ötlete Kovászna megyéből indult, majd ahhoz csatlakozott Hargita. Maros megye, mint azt Péter Ferenc szovátai polgármester elmondta, még csak most fog dönteni arról, hogy hozzájárul-e annak működtetéséhez.
Semjén Zsolt beszédében azt is elmondta, hogy a magyarság és a románság egymásra van utalva és ennek az egymásrautaltságnak kétoldalú sikertörténetnek kell lennie. Lapunk kérdésére, hogy a magyarországi szocialista és liberális ellenzék az ügyben a romániai hisztériakeltőket vagy az ügyet támogatja, azzal felelt, hogy az „előbbieket”.
A megnyitás miatt Tőkés László román állampolgárságának megvonását javasolta a román Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, Puiu Hasotti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.