Átkerül a közigazgatási bírság hatálya alá az ittas vezetés, illetve a gyorshajtás szabálysértése, ha elfogadják a közlekedéssel öszszefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló belügyminisztériumi rendelettervezetet – erősítette meg lapunknak a Belügyminisztérium sajtóreferense.
A Népszabadságban szombaton megjelent cikk értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy annak az autósnak, akinél 0,8 ezreléknél kisebb véralkoholszintet mérnek, az eddig százezer forintig terjedő kiszabható bírság helyett a jövőben 200 ezer forintjába is kerülhet egy pohár bor. A bicikliseket egy üveg sör elfogyasztása miatt 30 ezer forintra is bírságolhatják, de ha az ittasság foka meghaladja a szabálysértési határt, már százezret kell fizetniük. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknak az autósoknak, akiknél a szabálysértési határ feletti véralkoholszintet mérnek, továbbra is büntetőeljárással kell majd számolniuk. A javaslat kötelezővé tenné a büntetőpont kiszabását minden olyan esetben, amikor a szabálytalankodó járművezető ismert. Bár közigazgatási eljárásban a jogosítványt az ismert szabálysértőtől sem lehet majd elvenni, a szabályokat notóriusan semmibe vevők előbb-utóbb elérhetik a vezetői engedélyük bevonását jelentő 18 pontot – írta a lap. Kikerül ugyanakkor a közigazgatási bírságolási körből a gyermekülés, illetve a bukósisak használatának elmulasztása, miként az is, ha valaki vezetés közben kézben tartott mobillal telefonál.

Kőkemény kérdésekkel zárult a Lázárinfó Keszthelyen, sok helyi téma is terítékre került