Tem-pó, Em-té-ká!

Kő András
2011. 06. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTK-nak nem ez az első keserves idénye. A klub története azonban tele van sikerekkel is, emlékezzünk mi is – bátorítólag és vigasztalólag – a kezdetekre és az első bajnoki címre, még 1904-ből. A „Grundra”. A Dohány utcai zsinagóga melletti területre, ahol a legtöbb MTK-játékos karrierje kezdődött.
Milyen volt a fociélet az idő tájt? Az első (és második) bajnokság kiemelkedő egyénisége, Nagy Ferenc egy helyütt így idézte fel: „Minden csapat szeretett kijönni Rákosszentmihályra, mert elnökünk, Fischer bácsi vendéglős volt. A meccsek után azután annyi hordó sört üttetett csapra, ahány gólt rúgtunk! Én voltam a csapos. Vittem boldogan a habzó sört a magyar labdarúgás akkori nagyjainak, az akkor már olimpiai bajnok Hajós Alfrédnak is, meg a Miszternek, Stobbe Ferencnek, aki 1897-ben egy szép tavaszi napon igazi futball-labdát dobott a Millenárison a biciklisták közé. Kíváncsian nézegettük a különleges játékszert. Egyikünk levattáért (ütőfáért) indult, másikunk a labda fülét kereste, azt hitte a jámbor, hogy sérült füles labdával van dolga. A „Miszter” jóindulatúan segített: – Szamarak. Rúgjátok!”
Hajós Alfréd, a BTC játékosa, az első, az 1901-es küzdelemsorozat bajnokcsapatának tagja így emlékezett az MTK 1904-es gárdájára: „…kitűnő eredményeit az általa sikerrel produkált játékmodornak köszönheti. Kifogástalan összjátéka, a lapos passzolás az ehhez hozzá nem szokott ellenfelet teljesen kimeríti, nem tud ellene védekezni… (Mintha napjainkban a Barcelona játékáról mondana véleményt.) A csatársor szoros és állandó összeköttetésben van a fedezetsorral, szép összjátékkal támogatják egymást, emellett a fedezetek a védelemben is mindenkor nagy szolgálatot tesznek. Az egész csapatot a játékosok precíz labdatechnikája és kitűnő helyezkedése jellemzi.”
Az MTK első bajnokságán nem könnyen született meg a dicsőség. Sőt! Óriási izgalmak, viharok, óvás, hetekig tartó tárgyalás, veszekedés, gyanúsítgatás, támadás és ellentámadás közepette dőlt csak el – szótöbbséggel. A 33 FC ellen mindent megmozgató FTC ugyanis megóvta az elvesztett meccset, bizonyos Depold László hátvéd szereplése miatt. Ebből kerekedett a nagy skandalum. A „háború” a két klub között ekkor kezdődött. A végeredmény így alakult: 1. MTK 25 pont, 2. FTC 24, 3. BTC 22 pont.
Karinthy Frigyes álmában is azt ismételgeti a sikerek idején egyik írásában, hogy: „Tem-pó, Em-té-ká, Tem-pó, Em-té-ká!” Bármit csinál, nem tud ettől a biztatástól megszabadulni. S ha ez a lelkesítés kísérné a most kiesett csapat tagjait is, jövőre újra ott lehetnének a legjobbak között. Kérdés persze, egyáltalán ez e a cél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.