Tiszteletadás az afganisztáni katonáknak

Katonai tiszteletadással fogadták tegnap a kedden Afganisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgépet a kecskeméti légibázison.

Munkatársunktól
2011. 06. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Küldetés az újjáépítés. A magyar nemzet küldetése, hogy újraépítse az államot és a hazát, s a változásnak az egész nemzetben végbe kell mennie – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar honvédelem és Budavár napja alkalmából tartott hét végi rendezvényen. – Minden nemzetnek szüksége van olyanokra, akik védik a hazát, akik tudják, mit kell tenni, és meg is teszik, nem futnak el, vállalják a szent kötelességet, még ha az életveszéllyel jár is – jelentette ki. A honvédelmi miniszter hozzátette, a romokból kellett felépíteni mindent 1849-ben, 1945-ben, 1956-ban. Így lett nagyapáinké, apáinké a haza, és most nekünk is gyalog kell menni, napról napra, tégláról téglára kell építkeznünk, és különösen igaz ez a honvédelem teljes rendszerére, amelyet az alapoktól kell újraépíteni – fogalmazott Hende Csaba. A budavári városházán tartott ünnepségen a kerület díszpolgárává avatták Horthy Istvánnét, gróf Edelsheim Gyulai Ilonát, aki önkéntes ápolóként mentette a sebesülteket a második világháborúban, majd az emigrációban a Horthy család támaszaként dolgozott. (MTI)


Nem sokkal reggel kilenc óra előtt érkezett meg a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisára az Afganisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy hamvait szállító repülőgép Kölnből, hogy a légibázis egyik mellékkifutójáról valamivel tíz óra után begördüljön a katonai tiszteletadás helyszínére. Az AN–26-os szállítógépet a gyászoló családtagok, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a honvédség vezérkari főnöke, valamint a két katona debreceni és afganisztáni bajtársai fogadták. A gépről a díszszázad sorfala mellett hozták le a bajtársak a nemzetiszínű zászlóval letakart koporsókat, amelyeket egy-egy járműre helyezve vittek a fogadás helyszínére. Hende Csaba honvédelmi miniszter gyászbeszédében hangsúlyozta: szolgálat közben érte a két hősi halált halt katonát a baleset. Mint mondta, az elhunytak sorsa katonasors, amellyel mindenkinek szembe kell néznie, aki felölti az egyenruhát, s arra teszi fel az életét, hogy tűzön-vízen, minden veszélyen át szolgáljon.
Hozzátette: az áldozatok ahhoz a közösséghez csatlakoztak, amelyet a haza szolgálatában elesett katonák alkotnak. – Velünk vagytok, velünk lesztek, elkísértek azon az évezredes úton, amelyet a nemzetnek be kell járnia. Az út végén bizonyosan találkozunk – fejezte be beszédét a miniszter.
Róth Orsolya és Dálnoki András az afganisztáni misszió ötödik és hatodik áldozata. Dálnoki Andrást teljes katonai tiszteletadással csütörtökön helyezik örök nyugalomra Nyírmeggyes temetőjében. Róth Orsolyának holnap egy Fejér megyei településen adják meg a végtisztességet. A két katona május 17-én szenvedett halálos közúti balesetet az afganisztáni Baglán tartományban. A gépjármű sofőrje, egy szakaszvezető életveszélyes, míg egy katona súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérülteket hazaszállították, és a budapesti Honvédkórházban látják el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.