Keresztutazás

Most hétfőn, amikor a hajnali buszbalesetről tudósított a televízió, korábbi tragédiákról is mutattak néhány riasztó felvételt, sokkoló volt valamennyi. Az ember ilyenkor elgondolkodik, lám, mennyire karnyújtásnyira lapul mellette a végzet.
Még meg sem emésztettük a két halottról, sok sérültről szóló hírt, másnap már egy újabb hazai buszkatasztrófa képeit mutatták, ebben hatan haltak meg, ismét rengeteg volt a sebesült. A balesetek éjszaka történtek, száraz úton, gyér forgalom mellett.
Az köztudott, hogy a vezetők nem mindig tartják be a megszabott pihenőidőt, ezért fáradtak, de mint kiderült, a hétfői balesetet okozó kamionsofőr egy üveg tömény szeszt fogyasztott a tragédia előtt.
Elgondolkodtató az is, hogy mennyire szerteágazó egy-egy karambol utóélete: az élve maradt sérültek, a gyászolók hozzátartozói, a felelős sofőr megbolydult lelkiismerete, a tettes családja…
Tartok tőle, az egész mögött leginkább az emberi hanyagság és kapzsiság lapul, amely nem tud szigorú vonalat húzni a biztonság és halál közé. Közhely lenne felelősséget említeni – de hát az élet és a halál is közhely. Mindennap beszélünk róluk, holott mindkettőt csak egyetlenegyszer éljük át.