Élőben közvetíti a televízió a 83 éves egykori egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak a kairói rendőr-akadémia épületében holnap kezdődő perét – közölte tegnap a tárgyalást vezető bíró, Ahmed Refát.
Mubarakot még a múlt héten Kairóba szállították a vörös-tengeri Sarm-es-Sejkből, ahol megromlott egészségi állapota miatt kórházban őrizték. Az al-Dzsazíra hírtelevízió szerint nagyon sok egyiptomi úgy véli, mindez csak álca, és Mubarak koránt sincs olyan rossz állapotban, mint azt a világgal elhiteti. Az elnököt többek között a januári-februári 18 napos felkelés idején meghalt csaknem kilencszáz tüntető meggyilkolásának elrendelésével, illetve korrupcióval vádolják. Mubarak perét összevonták Habib al-Adli egykori belügyminiszter ellen indított eljárással, akit ugyanazzal gyanúsítanak, mint a bukott államfőt. Közben tegnap a kairói Tahrír téren ismét összecsapott a hadsereg a tüntetőkkel, akik hetek óta Mubarak mielőbbi bíróság elé állítását követelik.
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten