Szent István ünnepe egyben a közösség ünnepe, így idén ismét az összefogás szellemében szerveződik – hangsúlyozta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára tegnapi tájékoztatóján. Kovács Zoltán ezáltal utalt a tavalyi ünnepségsorozatra, amely a borsodi árvíz utáni újjáépítéshez szükséges összefogás jegyében született.
A fővárosba érkezőket már augusztus 19-én színes programok várják: megrendezik a magyar ízek sétányát, s az itt befolyt összeg 25 százalékát a Máltai Szeretetszolgálat javára ajánlják fel. Szintén az ünnep előestéjén vehetik át állami kitüntetéseiket a díjazottak. A 19-i programok zárásaként utcabál lesz Budapest három pontján.
Augusztus 20. a tradíciók jegyében telik: az Országház előtt felvonják a nemzeti lobogót, a Hősök terén pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem újonnan végzett katona hallgatóinak tisztavatása lesz. Újdonság a történelmi karnevál és vízi-légi parádé a Dunán, utóbbinak a Magyar Hajózási Országos Szövetség jóvoltából államilag gondozott gyerekek is részesei lehetnek. A Parlament idén is ingyen nyitja meg kapuit. A tűzijáték rendezési jogát a Pyro–1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Mafracht Kft. nyerte el a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. gyorsított közbeszerzési eljárásán – közölte a Hungarofest ügyvezető igazgatója. Budapest mellett Debrecenben és Baján is lesz központi tűzijáték, megrendezésük összesen 132,5 millió forintba kerül. Kálomista Imre elmondta: a programokra összesen nettó 300 milliót fordítanak.
Magyar Péternek és az RTL-nek már nem fontos az árvíz