Elégedett volt a miniszterelnök a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elmúlt egyéves munkájával, nem hangzott el kritika a tárca teljesítményével kapcsolatban – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap az Orbán Viktorral folytatott négyszemközti találkozója után a Magyar Nemzetnek. A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt is közölte, nem kapott felkérést a kormányfőtől a minisztérium szerkezetének vagy apparátusának átalakításával kapcsolatban. Navracsics már lapunknak adott július 2-i interjújában cáfolta azokat a híreket, miszerint távozna a tárca éléről.
A miniszterelnök és helyettese a tegnapi alcsútdobozi találkozón a következő fél év feladatairól is beszélt. A belpolitikán kívül megvitatták az euróövezet, a világgazdaság és az egyre bizonytalanabbá váló nemzetközi környezet kapcsán felmerülő teendőket, amelyek a közigazgatást is gyors reagálásra késztethetik a nemzetgazdaság, a lakosság védelme érdekében.
Navracsics a találkozó után megerősítette tegnapi hírünket, amely szerint 160-180 járás lesz.
– Jó lenne, ha a járási és a választókerületi határok valahogy egymásra épülnének – tette hozzá. Navracsics tájékoztatása szerint a négyszemközti megbeszélésen kitértek a romastratégiából adódó következő lépésekre, a nemzetiségiekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel kapcsolatos kérdésekre is.
Orbán Viktor folytatja a kormányzati teljesítmény, a minisztériumi szerkezetet értékelését a tárcavezetőkkel.
Keresztény érték. A fontos értékeket a KDNP-nek a napi politikában is meg kell jelenítenie – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országos táborában pénteken Fonyódligeten. Hozzátette, a KDNP tudja világossá tenni, a szolidaritás alapvetően keresztény érték, s a szociális igazságosságot is pártjának kell képviselnie. Kiemelte: az egyes társadalmi csoportok problémáit csak a Fidesz–KDNP-szövetség oldhatja meg. Ezért jelennek meg a konfliktusok is a szövetségen belül. Példaként említette a Pokorni–Hoffmann-vitát – a két szakpolitikus az oktatás átalakításában számos ponton nem ért egyet –, ismét megerősítve: „mi Hoffmann Rózsa mögött állunk, a Rózsa volt, a Rózsa marad”. – Akiket a KDNP kormányzati pozícióba jelölt, mind kiválóan beváltak – jelentette ki, hozzátéve: amit akartak, keresztülvitték. Ám leszögezte azt is, a Fidesz és a KDNP a parlamenti szavazásban nem konkurense egymásnak, „csak akkor tudjuk a szavazatokat mandátumra váltani, ha egyben vagyunk”. (MTI)
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket