Szokatlan lépésre szánta el magát a rendőrség, lopásveszélyre figyelmeztető táblákat helyeztek ki tegnap az M43-as autópálya két szegedi pihenőhelyének bejáratánál – közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a szervezet honlapján. A táblákat az Országos Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére állították fel a sztrádák mentén a pihenőhelyeken. A figyelmeztető jelzéseket a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának, valamint az Állami Autópálya-kezelő Zrt.-nek közreműködésével szerelték fel.
A közlemény szerint nemegyszer fordult már elő, hogy az autópályán a gyanútlan járművezetőket tolvajok valamilyen ürüggyel megállították, és amíg a sofőr kiszállt, figyelmét elterelve észrevétlenül elemelték nyitva hagyott kocsijából a táskáját, vagy egyéb, az utastérben tárolt értékét. A bűnelkövetők egyik tipikus módszere, hogy menet közben intenek a kiszemelt autósnak, hogy defektes a járműve, vagy valami más műszaki hibát észleltek, ezért az illető a lehető leggyorsabban kiáll a forgalomból, miként az az autó is, amelynek sofőrje jelzett. Az elkövetők egyike ekkor elvonja a sértett figyelmét, aki a járműből kiszállva rendszerint nem zárja le az autót, miközben a tettes társa a kocsihoz lopakodva kiemeli abból az értékeket – írta az őrnagy.
Csongrád megyében évekkel ezelőtt több ilyen eset is előfordult, ám két éve sikerült elfogni egy erre specializálódott bűnözői csoportot. A szóvivő szerint a sztrádákon közlekedő autósok bármikor kerülhetnek ilyen helyzetbe, ezért a lehető legtöbb helyen fel kell hívni a sofőrök figyelmét: legyenek elővigyázatosabbak.
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert