Teljesen elégedett vagyok a munka menetével, mert azt tapasztaltam, hogy a közmunkások a meghatározott normát mindennap maradéktalanul teljesítik – jelentette ki Papp Károly Gyöngyöspatán. A Belügyminisztérium közmunkáért felelős helyettes államtitkára tegnap látogatott el a Heves megyei településre, ahol 40 ember dolgozik hétfő óta a tárca által indított közmunkaprogramban. A dolgozók 78 ezer forintos bruttó havi bért kapnak, ami 60 600 forint nettó keresetet jelent. Papp Károly emlékeztetett arra, hogy elsőként a gyöngyösi kistérség öt településén, azon belül is Gyöngyöspatán indították útjára a közmunka-mintaprogramot, ahol erdőirtással foglalkoznak.
Az államtitkárral ellentétben a zömében roma munkások nem teljesen elégedettek. Elsősorban azt kifogásolják, hogy a férfiaknak fel kell gyalogolniuk mindennap a hegyoldalra, ami oda-viszsza hat kilométer. A nők kivételek: a jegyzőnek köszönhetően őket kocsival szállítják a munka helyszínére, amiért igen hálásak. Panaszkodtak arra is, hogy több munkaeszköz kellene, és szeretnének egy mobilvécét a helyszínre, mert attól tartanak, legközelebb emiatt figurázzák ki őket. – Régóta szeretnénk bebizonyítani, hogy a munka hívei vagyunk, és nem igaz, hogy a cigányok nem akarnak dolgozni – mondta el a helyszínen a kisebbségi önkormányzat elnöke. Ifjabb Farkas János maga is végzi az erdőirtást, és mint elnök, jól láthatóan tisztének érzi a többiek irányítását.
Juhász Oszkár (Jobbik) polgármester abban bízik, hogy aki nappal egészségesen elfárad, éjjel nem lesz kedve szórakozásból lopni. Szerinte a romák végre megtapasztalják az eddigi megalázó segélyezés helyett a munka örömét. Elmondta azt is, hogy hamisak azok a híresztelések, miszerint a nem roma lakosságból többen úgy bújtak ki a közmunka alól, hogy papírral igazolták: már van munkahelyük. – Néhány nem roma embert azért nem alkalmazunk itt, mert magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik. Nekik máshol találunk majd munkát – szögezte le.
Simon Péter szakmai irányító attól tart, hogy a kezdeti lelkesedés hamar megcsappan. A helyiek közül többen jósolnak rövid jövőt a kezdeményezésnek. Egyikük megjegyzi: „Szomorú, hogy az a hírérték, hogy dolgoznak a romák.”
Sajátos módon juttatott Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként tízmilliókat egyik fontos, mostani emberének