Magyar szempontból rosszul kezdődött az angliai öttusa Eb egyéni döntőinek hétvégéje, mert szombaton a férfiak érem és olimpiai kvóta nélkül maradtak. Nem csak a maguk hibájából. A közepes vívás és jó úszás után még úgy tűnt, hogy két medál és legalább egy ötkarikás kvalifikáció összejöhet – ehhez az első nyolc között kellett volna végezni –, ugyanis Marosi Ádám 3., a csapat pedig 2. volt. Aztán Marosi a pályára lovagláskor pontlevonást kapott, mert a bemelegítőben állítólag a megengedettnél eggyel többet ugratott, majd vélhetőleg a megfelelő koncentráció hiányában sok akadályt levert. Ezzel elszálltak az esélyek, Marosi a befejező kombinációra sem tudott ráhangolódni, és végül csak 31. lett, nyert a kétszeres olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev, Tibolya Péter a 14., Demeter Bence a 19., Kasza Róbert a 25. helyen végzett.
„Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi, mint ami Marosival. Biztos, hogy nem ugrott többet a megengedettnél. Végigjártunk minden lehetőséget, de nem tudtuk bizonyítani igazunkat. Jó időbe telik, amíg Maró kiheveri ezt” – fogalmazott Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Sportági szempontból hamar, tegnap jöhetett a javítási lehetőség, méghozzá a hölgyek részéről. Tóth Adrienn megnyerte a vívást, a csapat pedig szintén az élre állt, s ez az előkelő pozíció a zárószámig megmaradt a kiváló úszásnak és lovaglásnak (Kovács Sarolta hibátlanul ment) köszönhetően. A kombináció előtt Tóth az 1., Kovács a 4., Gyenesei Leila a 8., az egyéni induló Cseh Krisztina a 22. helyen állt a magyar trió ötszáz (!) ponttal vezetett a németek előtt. Ez elégnek bizonyult az Eb-címhez, Tóth pedig csak egy helyet csúszott hátra, az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn mögött ezüstérmet és vele olimpiai kvótát szerzett, utóbbiból jutott a végül 7. Kovácsnak is; Gyenesei 12., Cseh 24. lett. „Fantasztikus érzés, hogy felnőtt Eb-n második lettem, és ilyen ellenfelekkel, akiktől én még kicsit távol vagyok, versenyben tudtam lenni. A lövésnél remegett a kezem, alig tudtam célozni, az utolsó sorozat viszont ennél jobb nem lehetett volna, amikor kijöttem az állásból, már csak a szívem vitt” – örömködött Tóth. Ma a váltóversenyekre kerül sor.
Robbanás volt Budapesten