Tanulmányt közölt a héten az olasz labdarúgás hanyatlásáról a Gazzetta dello Sport, ebben Adriano Galliani, a bajnoki címvédő Milan alelnöke így elemezte a helyzetet: Luxusétteremből lecsúsztunk pizzériává, s várhatóan tovább süllyedünk a többi európai topligához képest, a 2016-os Európa-bajnokságra építendő stadionokkal a franciák meg fognak előzni bennünket. Az UEFA rangsorában pedig jövőre Németország biztosan Itália elé kerül.
A tanulmány szerint 2000-ben a Serie A üzleti forgalma 900 millió euróra rúgott, ezzel szinte egyenértékű volt az angol Premier League-gel (1,1 milliárd). Akkor a 3. helyen a német Bundesliga állt 530 millióval. Tavaly viszont a PL már 2,4 milliárdnál tartott, és a Bundesliga (1,55) is megelőzte az olasz pontvadászatot (1,53). Galliani szerint a gondok fő okát az elöregedett stadionokban kell keresni. Miközben ugyanis a 2009/ 10-es szezonban a Real Madrid 129,1, a Manchester United pedig 122,4 millió euróra tett szert az arénához köthető bevételekből, az Internazionale csak 38,6-ot, a Milan pedig 31,3-at kasszírozott.
A két utóbbi gárda – nem feltétlenül a mostoha hazai létesítményhelyzet miatt – ma Kínában kezdi az idényt a Szuperkupával. A bajnok piros-feketék a pekingi Madárfészekben találkoznak a kupagyőztes és egyben városi rivális kék-feketékkel magyar idő szerint délután kettőkor. Volt már ilyen, és lesz is még, mivel a kínaiak 2014-ig megvették az Olasz Szuperkupa rendezési jogait. Nem véletlenül, hiszen a világ legnépesebb országában húsz év óta hatalmas sikerrel közvetítik a Serie A mérkőzéseit, ami az olasz szövetségnek éves szinten 92 millió eurós bevételt is jelent.
A mai összecsapást megelőző nyilvános edzéseken, illetve különböző promóciós eseményeken több ezren voltak kíváncsiak a sztárjátékosokra. „Fantasztikus látvány, hogy Pekingben rengeteg Milan- és Inter-mezbe bújt fiatalt látunk” – mondta Marco Brunelli, az olasz liga főigazgatója. A két csapatnál nem volt túl nagy mozgás a nyáron, az esélyek az egységesebb Milan mellett szólnak. Az Internél most mutatkozik be az új vezetőedző, Gian Piero Gasperini, aki a Genoa kispadjáról érkezett a lombard alakulathoz.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket