A II. Bujtor István Filmfesztivál díjait Kern András adta át a balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házban, ahol szombaton tizenegy amatőr filmes alkotó mutatkozott be kisjáték-, illetve versre írt filmjével.
A balatonszemesi önkormányzat, valamint a Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Zoltán Alapítvány pályázati kiírása ezúttal is olyan vers- és kisjátékfilmek elkészítésére ösztönözte a független filmeseket, amelyeket – Bujtor István szellemi örökségét vállalva – áthat a könnyed hangvétel és a humor.
– A fesztivál színvonala nem érte el a múlt évit, de minden filmnek volt valami érdeme. Elsősorban, hogy támogatás és pályázati lehetőség híján a fiatal alkotókból álló kis közösségek anyagi háttér nélkül, saját költségükön készítették el a versenyfilmjüket – mondta lapunknak Kiss László zsűritag, a Latinovits-alapítvány elnöke. Kern András arról beszélt a díjátadó ünnepségen, hogy 1965-ben ő maga is amatőr filmes alkotóként kezdte, és az első bemutatkozását nagydíjjal jutalmazta a Herskó János vezette zsűri. Természetesen a Bujtor Istvánnal együtt végzett, sokéves közös munkáját is felelevenítette. A szemesi filmfesztivál legjobb, megosztott második díját Szombat Máté háromperces Kopasz csirke és Csubrilo Zoltán Kertünk Istennel határos című, tizenöt perces kisfilmje kapta.
Kisjátékfilmek Bujtor István tiszteletére
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!