Hét kukoricatolvaj került szabálysértési őrizetbe, közülük hármat pedig már elzárásra is ítélt a bíróság – közölte tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája. Először egy 50 éves aszszonyt és egy 22 éves férfit értek tetten, akik a sajókazai földeken dézsmálták a tengerit. Másnap egy 38 éves férfi kísérelte meg a lopást.
Mindhármukat előállították a kazincbarcikai rendőrkapitányságra, a tolvajokat ezután gyorsított eljárásban négy-négy nap rendőrségi fogdában letöltendő elzárásra ítélte a bíróság.
Négy szendrőládi férfit is szabálysértési őrizetbe vett az edelényi rendőrkapitányság kukoricalopás miatt a napokban. Várhatóan őket is bíróság elé állítják. A hatóság az esetek ismertetése mellett emlékeztetett arra, hogy a szabálysértési törvényt az elmúlt évben szigorították, így eredményesebbé válhatott a tolvajok elleni fellépés. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye kistelepülésein élők biztonságérzetének javítására, a termény- és falopások megelőzésére, megakadályozására számos helyi együttműködés is született; több közös járőrszolgálat indult főként rendőrök, erdészek, mezőőrök és polgárőrök részvételével.
Fontos információt közöltek a homokzsákokról