Halállal végződő „fegyveres incidens” volt csütörtökön az észt védelmi minisztérium épületében; a túszejtő támadó vesztette egyedül életét az akcióban – közölte a tárca szóvivője. A rendkívüli eseményről hivatalos összefoglaló nem jelent meg. A különféle jelentések szerint egy férfi – állítólag egy tartalékos katona, de ezt hivatalosan nem erősítették meg – berontott az épületbe, füstbombát robbantott, és leadott több lövést. Egyesek tudni vélik, hogy a támadó oroszul beszélt. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki az épülethez, s lövéseket lehetett hallani. Ezután egy kommandós alakulat is bekapcsolódott az akcióba.
Az ügyészség közlése szerint a támadót elfogták, de öngyilkos lett. A védelmi tárca szóvivője szerint viszont a rendőri akció közben végeztek vele. Peeter Kuimet azt is közölte, hogy a védelmi miniszter nem tartózkodott az épületben az incidens idején. Cáfolták az a hírt, hogy túszokat ejtett a támadó.
Nyílt nap a Nemzeti Színházban -képek