Öt holttestet találtak a rendőrök a közép-oroszországi Tula város egyik társasházi lakásában – közölték hírügynökségek. A Russland-news.de közlése szerint a szomszédok értesítették a rendőröket, mert kellemetlen szag áradt az egyik lakásból. A kiérkező járőrök behatoltak az otthonba, és ott két nő és három gyermek oszlásnak indult maradványaira bukkantak. A távirati iroda közölte, hogy a kilenc-, hat- és ötéves kisfiúk holttestére a szobában találtak rá; vélhetőleg álmukban ölték meg őket az ágyukban. Az anya és a nagymama tetemét pedig a fürdőszobában egymásra dobták. Mindannyian hálóruhában voltak, vagyis a gyilkosság éjszaka történhetett, az első vizsgálatok szerint több mint másfél héttel ezelőtt. Valamennyi áldozat fejét betörték, a fegyver azonban nem volt a helyszínen. Mivel semmi nem hiányzott a lakásból, és az ajtót kívülről kulcsra zárták, a nyomozók arra gyanakszanak, hogy a gyilkos bejáratos lehetett a családhoz.
A Russland-news.de szerint a szomszédság értetlenül áll a történtek előtt, mert a néhány éve Jekatyerinburgból Tulába költözött orosz család „jól szituált volt, és az anya sem élt erkölcstelen életet”. A nagymama korábban egy kolostorban szolgált. Ezzel ugyan felhagyott, hogy unokái nevelésének szentelhesse magát, de továbbra is mélyen vallásos volt, és egy templomi kórusban énekelt. Lánya, a gyerekek anyja az ingatlanpiacon tevékenykedett.
Alekszadr Baszrikin, az Oroszországi Föderáció nyomozati bizottságának vezetője tegnap Tulába érkezett, hogy személyesen irányítsa a nyomozást.
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten