BBC
Két férfi utcai támadásokat hajtott végre szombaton Kína Ujgur régiójában, legalább nyolc embert megölve – írta a brit közszolgálati hírcsatorna. Először megölték egy teherautó sofőrjét, majd járművével járókelők közé hajtottak, akik közül többet meg is késeltek. Az egyik támadót megölték, a másikat elfogták. Tegnap Kasgarban egy robbantás három embert ölt meg, míg a rendőrség négy gyanúsítottat lőtt agyon.
Az afganisztáni Helmand tartomány fővárosában, Laskar Gahban – melynek ellenőrzését a nemzetközi erők nemrégiben adták át az afgán kormánycsapatoknak – robbantásos merényletet hajtottak végre a rendőrkapitányság ellen, melyben 12 rendőr és egy gyermek vesztette életét. A brit médium emlékeztet arra, hogy a tálib felkelők az utóbbi időben több látványos akcióra kerítettek sort: a múlt héten az Uruzgán tartománybeli Tarin Kovtban 22 embert – köztük a BBC riporterét – robbantották fel, július 27-én Kandahár polgármesterét ölték meg.
Elmaradt egy iráni férfi igazságszolgáltatás részéről történő megvakíttatása Iránban, miután a nő, akit 2004-ben savval öntött le, megbocsátott neki. A férfi azért követte el tettét, mert a nő kikosarazta. A megbocsátásra drámai körülmények között, szó szerint az utolsó pillanatban került sor abban kórházban, ahol eltávolították volna a bűnös szemeit. A nő döntéséről úgy nyilatkozott: „a hazámért tettem, mert külföldről mindenhonnan figyeltek bennünket, hogy mit teszünk”. A férfi börtönben marad, tízéves büntetéséből hetet már letöltött. Akkor szabadulhatna korábban, ha ő vagy a családja a sértett kezelési költségeit – mintegy 150 ezer eurót – megtérítené, de ennek eddig nem mutatta jelét.
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?