Balaton-átúszást előre tervezni körülbelül olyan bizonytalan vállalkozás, mint a kutya vacsorája. Szántó László, az elképesztő népszerűségű rendezvény szülőatyja és mindmáig főszervezője is tisztában van ezzel; tavaly a sorozatosan alkalmatlan időjárás miatt el is maradt az esemény, s idén nyáron is már háromszor halasztották el a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távúszást.
Túl sok lehetőség már nincs, de most szombaton minden korábbinál kedvezőbbnek tűnik az esély. (Reggel nyolc és délután kettő között bármikor nekivághatnak az érdeklődők, ha befizetik a 4500 forintos részvételi díjat.)
Az eddigi rekord 10740 bátor próbázó volt, Szántó László – aki éppen három évtizede indította útjára a sikeres sorozatot – idén nem számít csúcsdöntésre, már csak a háromszori halasztás miatt sem, de például Erdei Zsolt profiboksz-világbajnokunk ott lesz a távúszók között immár sokadik alkalommal.
Németh Lajos meteorológus – megannyi fél- és egész maratoni teljesítője – biztatja az érdeklődőket: „Előrebocsátva, hogy az utóbbi években kétségbeejtően instabil az időjárás Magyarországon, szombatra kifejezetten meleg idő várható, 28 fok körüli levegő- és legalább 23 fokos vízhőmérséklettel. Zivatar persze kialakulhat, de én azt mondom, vágjanak bele a rendezők, s természetesen az úszók is, mert ennél alkalmasabb időpont már aligha lesz ezen a nyáron.”
Szijjártó Péter tíz éve tette le a hivatali esküjét - videó