Közel három év után ismét állami frekvenciaértékesítési pályázat elé tekinthet a távközlési piac. A témában ugyan csak ma délelőtt tart nemzetközi sajtótájékoztatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a tegnap kiadott közbeszerzési értesítő azonban tartalmazza az NMHH frekvencia-árverési hirdetményét. A negyedik szolgáltató indulását lehetővé tévő A csomag kikiáltási ára négymilliárd forint. Az értesítő szerint a blokk 5 megaherznyi (Mhz) frekvenciát kínál a 900 Mhz-es sávban. Ha az árverés első fordulóját eredménytelennek nyilvánítják (ezt egy korábbi kormányrendelet lehetővé teszi), úgy második nekifutásra a jelenlegi három szolgáltató, a Magyar Telekom, a Vodafone és a Telenor is ringbe szállhat a csomagért. Az A blokkhoz kapcsolódik egy kiegészítő pakett is, amivel önállóan is képes teljes mobilinternet- és mobiltelefon-szolgáltatást nyújtani egy új piacra lépő. Sikeres árverés esetén ugyanis a három darab 5 Mhz-es sávszélességű 1800-as és ugyanennyi 2100 Mhz-es blokkot tartalmazó pakettet egyelőre nem ismert fix áron veheti meg a nyertes.
A B blokkban összesen 5,8 Mhz-re lehet pályázni, egy Mhz-enként, illetve a maradék nyolc tizedért önállóan. A szabad frekvenciablokkot elvileg közel egyenlő részben is megszerezhetik a jelenlegi szolgáltatók, ám ha az A blokk valóban egy új cégnél landol, vélhetően meglódulnak az árajánlatok. Az itt rendelkezésre álló 5,8 Mhz háromfelé osztása esetén ugyanis egyik cég sem teljesítheti a mindegyikük által korábban bejelentett, lényegében teljes mobilinternetes lakossági lefedettséget. Az árverésre október 20-án lehet jelentkezni, az aukció lezárásának tervezett időpontja december 12.
Mindeközben vállalati hírekből sincs hiány. Átalakul a Vodafone Magyarország legfelső vezetése: öt év után Beck György megválik a cég elnök-vezérigazgatói posztjától, és elnökként folytatja a munkát, míg a vezérigazgatói székbe az olasz Diego Massidda, a cégcsoport és a németországi leánycég egyik igazgatója ülhet. A feladatmegosztást illetően Beck tegnapi sajtótájékoztatóján közölte: Massiddára az operatív feladatok várnak, míg ő többek között a politikai és média-kapcsolattartásért, lobbizásért lesz felelős.
A Magyar Telekom tegnap tette közzé negyedéves jelentését. A társaság 4 362 000 000 forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A bevétel 4,6 százalékkal, 143 566 000 000 forintra csökkent. A társaság az idei első negyedévben 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb a tavalyi azonos időszakinál. A cég közleménye idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki a gyengélkedő magyar távközlési piaccal és a lassú gazdasági fellendüléssel magyarázta az eredményt.
Sajátos módon juttatott Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként tízmilliókat egyik fontos, mostani emberének