Nem hisznek Amerikának

A határidő előtt egy nappal ugyan sikerült tető alá hozni Washingtonban az amerikai adósságplafon ismételt emelését rögzítő megállapodást, amely újabb 900 milliárd dollárnyi hitelfelvételt engedélyez a költségvetés számára, mégsem lehet örülni. A paktum Amerikát csak látszólag mentette meg a csődtől, a rövid távra szóló egyezség nem győzte meg a piacokat. Az átmeneti jó hangulat hamar elillant, és egy kedvezőtlen amerikai feldolgozóipari index elég volt ahhoz, hogy a tőzsdéken a pánik lehessen az úr. A biztonságot jelentő svájci frank árfolyama délután már 244 forint felett járt, márpedig a menedékvaluta erősödése a dollár iránti bizalmatlanság legfőbb jele. A piacok ítélete egyértelmű: hiába fogadnának el a republikánusok és a demokraták egy 2500 milliárd dollárnyi költségcsökkentést, ha ugyanazzal a tollvonással újabb 2100 milliárd dollárral szeretnék ismételten kitolni az adósságkeretet.
Az utóbbi hónapok politikai civakodása az adósságplafon miatt óriási bizalomvesztést jelentett az Egyesült Államoknak. A hajcihő tétje ugyanis nem a hosszú távú problémák megoldása volt, hanem, hogy melyik pártra lehet majd a felelősséget áthárítani a 2012-es elnökválasztás előtt bevezetendő megszorító intézkedésekért. A háborúban ezt a csatát most a republikánusok nyerték, no nem mintha egy jottányit is kisebb részük lenne az ország eladósításában. A költségcsökkentés politikai veszteségét a demokratákra tették, és megakadályozták Barack Obama elnöknek a gazdagokra vonatkozó adóemelési kísérletét.
Amerika adósságszámlálója tegnaptól hivatalosan is tovább pereghet, miközben a kibocsátott dollárokra nincs fedezet. A vasárnapi megállapodás csak időnyerésre szolgált volna, de még egy délelőttöt sem bírt ki. Az amerikai fizetőeszköz ugyanakkor egyelőre nem mondhat csődöt: a világ jegybankjai devizatartalékának zöme dollárban fekszik, az Egyesült Államok legnagyobb hitelezői, vagyis Kína és Japán pedig végképp nem érdekeltek a zöldhasú leértékelődésében. Amíg a tőzsdéken olajat csak dollárért lehet kapni, addig a játszma folytatódhat. Kérdés azonban, meddig tartható fenn a fedezet nélküli dollárnyomtatás. A tegnapi pénzpiaci pánik megmutatta, hogy már nem sokáig.
1945 és 1971 között a dollár árfolyamát az aranyhoz rögzítették, így ha esett, ha fújt, egy uncia arany 35 dollárt ért. Amióta azonban az Egyesült Államok ezt a megállapodást egyoldalúan felmondta, a dollár folyamatos elértéktelenedése az egész világot terheli – egészen addig, amíg a dollárt tekintik világpénznek. Ma egy uncia aranyért több mint 1600 dollárt kell fizetni, vagyis a jegybankok trezorjának dollártartalékai egyre kevesebbet érnek, miközben az amerikai államkötvények tulajdonosai alig kapnak kamatot.
Az Egyesült Államok mint globális nagyhatalom így fizetteti meg a világ összes többi országával a saját hiteleinek terheit. A 2008-as pénzügyi válság óta azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai adósságkorlátot sem lehet a végtelenségig kitolni. Az adósságplafont jelenlegi formájában 1939-ben vezették be, és azóta csaknem százszor emelték meg, az utóbbi harminc évben 35-ször, legutóbb tavaly februárban. A megállapodás az újabb hitelről éppen ezért nem hozhatott megnyugvást a tőzsdéken. Az Egyesült Államok igazi gazdasági problémáját ugyanis senki nem meri orvosolni. A megtermelt profit egyre kisebb része érkezik a termelő ágazatokból, míg egyre több pusztán a pénzügyi spekuláció „eredménye”. A gazdaságélénkítő csomagok százmilliárdjai az adósságot növelték, de nem indították el a várva várt növekedést: a gazdaság gyakorlatilag stagnál, a munkanélküliség alig csökken, és nem tudni, miből fizethetik vissza a 15 ezermilliárdnyi kölcsönt.
A hitelből megvalósított amerikai álomnak vége, ideje felébredni.