Jelentősen növelte nyereségét a Mol irányítása alatt álló horvát INA; a társaságcsoport 1,9 milliárd kuna nettó nyereséget könyvelt el az idei első fél évben, szemben a tavalyi év első hat hónapjának 108 millió kunás veszteségével. A horvát cég közlése szerint az adózás előtti nyereség több mint a kétszeresére emelkedett, és így meghaladta a 2,5 milliárd kunát. A jelentősen javított eredményt a vállalat a legfontosabb üzletágakban végrehajtott stratégiai beruházásokkal és a javuló külső üzleti környezettel indokolta.
Közben az INA működésében bizalmas információk kezelésével kapcsolatos szabálytalanságokat tárt fel a horvát pénzügyi felügyelet (Hanfa), amely további 45 nappal meghosszabbította a társaság részvényeivel való kereskedési tilalmat. A távirati iroda beszámolója szerint a felügyelet határozatában arra kötelezte az INA-t, hogy módosítsa a meglévő belső szabályozást, vagy alkosson újat ezen adatok kezelésére. A szervezet közleménye kitér arra is, hogy a közigazgatási eljárásban feltárt szabálytalanságok miatt a Hanfa feljelentést tett az igazságügyi szerveknél.
A Hanfa még májusban büntetőeljárást kezdeményezett a horvát államügyészségnél a Mol, illetve a társaság „felelős személyei” ellen piaci manipuláció és csalás bűncselekményének gyanúja miatt, a magyar olajcég INA-részvényekre tett vételi ajánlata kapcsán. A horvát felügyelet szűkszavú közleményében akkor az állt, hogy az általa megfogalmazott „piaci manipuláció bűncselekménye” egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de ezzel együtt „az üzleti tranzakciók” során elkövetett csalás gyanúja miatt is feljelentést tett, ami egytől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel jár.
Robbanás volt Budapesten