Nem tudni, hogy miként érte utol a végzet múlt csütörtökön Bengázi közelében Abdel-Fattah Júnisz tábornokot, aki februárban belügyminiszterként több mint négy évtizednyi szolgálat után fordított hátat az ország vezetőjének, Moammer el-Kadhafinak, hogy a kelet-líbiai felkelők formálódó haderejének élre álljon. Egy bizonyos csak: őt és két kísérőjét nemcsak egyszerűen lelőtték, hanem meg is égették, majd holttestüket otthagyták az út mellett.
Az is biztos, hogy az esemény nyomán megkérdőjeleződött a nyugati intervenciós erők által támogatott felkelők egysége. A magát Tripoliban és az ország nyugati részén továbbra is szilárdan tartó Kadhafi-rezsim szerint az al-Kaida terrorcsoport áll a háttérben.
Ennek ellentmond, hogy szemtanúk szerint saját bajtársai támadtak a tábornokra, miután árulás miatt őrizetbe vették. Ezt részben megerősítette az Átmeneti Nemzeti Tanácsra (ÁNT) vezetője, Musztafa Abdul-Dzsalíl is, aki szerint Júniszt visszaélések vádjával vették őrizetbe. Azt azonban cáfolta, hogy árulás miatt ölte volna meg saját belső elhárításuk, a Február 17. Forradalom Mártírjainak Brigádja.
A tábornok halálával függhet össze az is, hogy az ÁNT szombaton bejelentette: elrendelte az öszszes milícia feloszlatását és csatlakozását a belügyminisztériumukhoz. Büntetés vár arra, aki nem engedelmeskedik a vonatkozó rendeletnek – tette hozzá.
Az úgynevezett „arab tavasz” egy másik országában, Szíriában a hatalom újabb támadást intézett a felkelés fészke, Hama városa ellen, ahol 95-en is életüket veszthették. Az események nyomán Barack Obama amerikai elnök jelezte: fokozzák a nyomást Damaszkuszra.
Egyiptomban bejelentették: a megbuktatott Hoszni Mubarak elnök perét biztonsági okokból áthelyezik a rendőr-akadémia auditóriumába. A vádlott és fiai részére védett ketrecet építenek a szerdán kezdődő tárgyalások idejére.
Fontos információt közöltek a homokzsákokról