Vasárnap este a gyöngyöspatai általános iskola padlásán saját kezével vetett véget életének az intézmény titkára. A nő – aki néhány nap múlva lett volna 50 éves – először felvágta az ereit, majd felakasztotta magát. – Az egész falu értetlenül áll a haláleset előtt, mindannyian kedveltük és szerettük őt – nyilatkozta Juhász Oszkár. A falu polgármestere elmondta, szerinte az öngyilkosság semmilyen kapcsolatban nem áll a Gyöngyöspatán történt konfliktusokkal.
A nő holttestére férje és az iskolaigazgató, Molnár Károly talált rá. Az intézmény vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, feltehetőleg magánéleti és munkahelyi problémák vezettek a tragédiához. – Ő volt az iskola motorja. Mindig meg voltunk vele elégedve, kitűnő munkakapcsolatunk volt – tette hozzá az igazgató, aki szerint az iskola titkára valamiért mégis féltette a munkahelyét. Attól tartott, hogy az igazgatóhelyettes távozásával túl sok teher nehezedik majd rá, és nem fog tudni megfelelni az elvárásoknak. Az igazgató beszámolt arról is, hogy gondok voltak az iskola fenntartásával, a diákokkal is, számos feladatot így „roppant nehéz volt megoldani”. Előfordult, hogy a vezetőségnek szembe kellett mennie a jogszabályokkal, a kormányzati elvárásokkal és a helyi fenntartóval. – Sokszor okoztak fejfájást a kisebbségi problémák is. Miközben a roma gyerekekkel szinte pozitív diszkriminációt folytatunk, a különböző ellenőrző hatóságok, ombudsmani vélemények szegregációval vádoltak minket – hangsúlyozta az igazgató. Molnár Károly szerint a harc az iskoláért és a diákokért egyre kilátástalanabbnak tűnt, és sem a fenntartó, sem a kisebbség nem adott támogatást. – Persze úgy gondolom, hogy nem csak emiatt esett kétségbe, szerencsétlen véletlenek vezethettek idáig – véli az intézmény vezetője. Hozzátette, az iskola titkára úgy ment el, ahogyan élt: végtelenül precízen. A nő mindent lezárt munkahelyén: még a számítógéphez szükséges jelszavakat is kikészítette.
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten