Navracsics a Magyar Nemzetnek adott július 2-i interjúban beszélt először arról, hogy Orbán Viktor „a nyár folyamán nyilván át fogja tekinteni a kormány teljesítményét, és meghozza azokat a döntéseket, amelyek ebből a szempontból fontosak lehetnek”. Navracsics – aki egyben a kormányfő helyettese is – lapunknak korábban azt is elmondta, hogy Orbán Viktor ezeken a beszélgetéseken értékeli majd azt, hogy a jelenlegi személyi kör, illetve intézményi környezet alkalmas-e a további feladatok elvégzésére. Úgy tudjuk, hogy az első ilyen jellegű találkozó pénteken reggel lesz Felcsúton, ahol Orbán Viktor és Navracsics Tibor elemzi a KIM elmúlt egyéves teljesítményét. Korábban azt is megírtuk, hogy a nyári beszélgetések eredményétől függetlenül minden tárcavezető kitölti az eredetileg 2011 végéig vállalt mandátumát.
Mindezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is megerősítette egy hétfői rádióinterjúban, amikor arról beszélt, hogy a jelenlegi kormányzati struktúra bevált.
*
Jól mennek a dolgok, ezért nem kell változtatni – tette hozzá Szijjártó. A Magyar Nemzet kormányzati forrásai az esetleges átalakításokkal kapcsolatban ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy „egy-egy államtitkár esetleges cseréje azonban még nem jelent kormányátalakítást”.
A pénteken kezdődő beszélgetéssorozat előtt, amint azt július 12-én megírtuk, a heti rendes kormányülésen már szóba került a kabinet elmúlt egyéves munkájának az értékelése. Akkor azonban hangsúlyoztuk, hogy az csak az első volt azok sorában, amelyről Navracsics Tibor beszélt lapunknak július elején, a kormányzati szerkezet és a minisztériumok teljesítményének értékelése több lépcsőben történik majd.
Szijjártó Péter tíz éve tette le a hivatali esküjét - videó