Három nap alatt elfogták a nagy feltűnést keltő tulai ötszörös gyilkosság tettesét: a gyanúsított az egyik áldozat élettársa – jelentette be Vlagyimir Markin, az orosz nyomozati bizottság szóvivője. A bűncselekményre hétfőn derült fény, a Moszkvától 150 kilométerre délre fekvő Tula egy lakásában megöltek három kisgyereket, az anyjukat és a nagyanyjukat – emlékeztetett a távirati iroda. A szakértői vizsgálatok szerint a gyilkosságokat kilenc nappal korábban követték el. A kilenc-, hat- és ötéves kisfiúkat 35 éves mamájukkal és 61 éves nagymamájukkal együtt a lakás fürdőszobájában, egymásra dobálva találták meg. Mindannyian hálóruhában voltak, és mindegyiküket a fejükre mért ütésekkel ölték meg.
A család öt éve költözött az urali Jekatyerinburgból Tulába, az aszszony a helyi ingatlanpiacon dolgozott, a mély vallásosságáról ismert nagymama pedig az unokákat nevelte. A gyerekek anyja három éve elvált a férjétől.
Arra, hogy a gyilkosságokat a nő 1992-ben született élettársa követte el, számos bizonyítékot találtak a nyomozók. Mindenképpen szerepe volt a gyilkosságban a nyerészkedési vágynak, mert a férfinál számos, az áldozatok lakásából elvitt, értékes tárgyat találtak. Motívumként azonban nem zárják ki a féltékenységet sem.
Magyar Péternek és az RTL-nek már nem fontos az árvíz