A Hot Jazz Band ismét magyar dalokból összeállított lemezzel rukkolt elő: az együttes tizenharmadik albuma a XIX. század nagy találmányát, a telefont helyezi reflektorfénybe, s szép számmal gyűjt dalokat a téma köré a húszas évektől egészen a hatvanas évek végéig. Itt van például rögtön az első, Lajtai Lajos 1928-as szerzeménye, az Ugye felhív holnap telefonon?, amely archaikus modorban szólal meg az album elején. Jönnek aztán az elkophatatlan Fényes Szabolcs-számok sorban – úgy tűnik, még mindig van felderítetlen terep. Itt a Halló!, amely újra és újra felbukkan a huszadik század legkülönbözőbb pillanataiban, s amelyet nemcsak Rácz Vali, de Szécsi Pál is elénekelt Bényei Tamás előtt. Fényes-szerzemény a Nem nősülök soha is, amelyet Latabár Kálmán tett többszörösen halhatatlanná az Egy szoknya, egy nadrág című filmben. Ehhez hasonlóan a negyvenes évek hangulatos szvingje a Mondd meg nyíltan, amely mögé külön kaland odaképzelni az eredeti, big bandes hangzást. Ha már időben itt tartunk, érdemes megemlíteni Németh Lehel ismert slágerét, mert igen, a lemezre fért az egyik nagy kedvenc, a Halló, Irén! is.
A lemez második fele külön világ, hiszen a legtöbb dalban női hang is megszólal – ahogy már megszokhattuk, ezúttal is Bolba Éva vendégeskedik az együttes férfitagjai között. Hatékonyan lágyítja az énekesnő hangját a másik vendégművész, Bényei Tibor tubajátéka Polgár Tibor kicsit ragtime-osra vett operettszámában. Az utolsó, bónuszszám egy öreg klasszikus, Bilicsi Tivadar állatkerti slágere, az Apu, hogy megy be? kezdetű, amelynek apropója – ha kell neki egyáltalán –, hogy a Hot Jazz Band hosszú évek óta visszatérő vendége a fővárosi állatkert nyáresti koncertjeinek.
A mobiltelefonok, okostelefonok korában több mint puszta nosztalgia ezeket a dalokat hallgatni téves kapcsolásokról, telefonos- kisasszonyokról és a korabeli mércével hatalmas vívmányról, az automata központról. Mintha nagyanyáink által kivágott újságcikkek hátán a házassági hirdetéseket böngésznénk; az eszmélés lényege, még ha közhelyes is, végső soron egy. Rohan az idő.
(Hot Jazz Band: Halló! Halló! Dalok a telefon hőskorából, 2011.)
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten