Lelepleztek egy vállalkozókat zsaroló, illetve bűncselekmények nyomait eltüntető csoportot Morvaországban a cseh rendőrségen belül – közölte az olmützi államügyészség és a rendőrség tegnapi sajtótájékoztatóján. Az MTI úgy tudja, a maffiatevékenységgel vádolt csoport tagjai közül hatan szerda óta őrizetben vannak, hárman közülük mostanáig a rendőrség soraiban dolgoztak.
– A brünni csoport 1998 és 2010 között működött, amikor tevékenységük nyomára bukkantunk. A csoportot azóta figyeltük – mondta Robert Slachta, a cseh rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának igazgatója. Kifejtette: a hatóságoknak eddig 17, a csoport által elkövetett bűnügyet sikerült dokumentálniuk, de a vizsgálat még nem ért véget.
Slachta szerint a csoport rendszeresen kiszemelt magának néhány vállalkozót, akik összeütközésbe kerültek a törvényekkel. Ezeket aztán különböző indokokkal megzsarolták, vagy pénzért rendőrségi, vizsgálati információkat adtak át nekik, hogy befolyásolhassák az eljárásokat. Ezért az igazgató nem zárja ki, hogy néhány már lezárt bűnesetet is újra meg kell nyitni. A csoport azért dolgozhatott viszonylag észrevétlenül, mert a rendőrség ellenőrzési osztályán is volt emberük, aki problémák esetén közbelépett. Slachta azt mondta, egyelőre nem tudják, hány tagja volt a csoportnak, de bízik abban, hogy sikerült az egész ügyet felgöngyölíteni. Ugyancsak vizsgálják, hogy a rendőrségi maffiának voltak-e emberei az ügyészségen és a bíróságokon. Az őrizetbe vetteket akár 12 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket