Vízelvonón az angolszalonna?
A brit fogyasztók örülhetnek, a gyártók és a kereskedők háboroghatnak, ha hatályba lép a legújabb EU-jogszabály, amely szerint legfeljebb öt százalék vizet tartalmazhat az angolszalonna. A Népszabadság tegnapi számában – a The Guardian cikkére hivatkozva – azt írja, a brit húsfeldolgozók, akiknek ma még tíz százalék vizet engedélyez a brit törvény, nemtetszésüknek adtak hangot az esetleges változással kapcsolatban. Az ügy kapcsán egy magyarországi húsipari cég vezetője is megszólalt, aki szerint a hozzáadott víz csökkentése óhatatlanul megdrágítja a terméket. (MN)
Marad a vám a kínai bicikliken
Az Európai Bizottság meghoszszabbítja a kínai kerékpárok és kerámia burkolólapok importjára vonatkozó vámok érvényességét. Ez azt jelenti, hogy az EU évi 275 millió eurót kitevő burkolólapimportját még 2016-ig közel 70 százalékig terjedő vám fogja terhelni. Hasonlóképpen 2016-ig érvényben maradnak a 48,5 százalékos vámok a kerékpárokra és alkatrészeikre. (MTI)
Csökkenőben a szlovák hiány
A szlovák költségvetési hiány 30 százalékkal volt kisebb az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest. Ez részben a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseinek köszönhető. A szlovák pénzügyminisztérium tegnap ismertetett adatai szerint a héthavi deficit 1,68 milliárd euróra zsugorodott az egy évvel korábbi 2,41 milliárd euróról. (MTI)
Nő a román közszolgák bére
Romániában jövőre öt százalékkal nőhetnek a közalkalmazotti bérek. A költségvetés rendelkezik az ehhez szükséges bevétellel – jelentette ki Mihai Tanasescu, Románia Nemzetközi Valutaalaphoz delegált képviselője. Romániában 2010 júniusában 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak jövedelmét. Ebből 15 százalékot visszaadott a kormány január 1-jén, de még
10 százalék hiányzik ahhoz, hogy a bérek elérjék a csökkentés előtti szintet. (MTI)
Támogatás jár a szőlőmustért
Az idén is 500 ezer eurónak megfelelő támogatás jár a borászati termékek alkoholtartalmának növeléséhez szükséges must előállításához. A korábbi rendeletet módosító új szabályból ugyanakkor kimaradt az a lehetőség, hogy többletigény esetén az 500 ezer eurón felüli összeg a következő borpiaci év keretéből fizethető ki. (MTI)
Légicéget alapít Szerbia
Szerbia közlekedési és energetikai minisztériuma hétfőn tendert írt ki egy új légiközlekedési vállalat alapítására – közölték belgrádi és szarajevói források. A pályázaton olyan légitársaságok és pénzügyi befektetők vehetnek részt, amelyeknek legalább öt százalékos részesedésük van légi közlekedési vállalkozásokban, tanúsítaniuk kell továbbá, hogy 2010-ben több mint 1,5 millió utast szállítottak, és konszolidált mérlegük meghaladta a 200 millió eurót. (MTI)
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten