Számok
Egy matematikusokból, programozókból és egyetemi kutatókból álló csoport nyert dollármilliókat az amerikai Massachusetts állam Cash Winfall nevű lottójátékán. Végre bejött a papírforma.
Gázolt a vonat Lellén
Két idős német polgárt gázolt halálra a vonat tegnap a balatonlellei vasúti átjáróban. A férfi és az asszony a gyalogosátjárón tolta át kerékpárját, amikor egyikük elesett. Társa megpróbálta felsegíteni, de a vonat mindkettőjüket elütötte. A házaspár tilos jelzés ellenére, a csapórudat megkerülve lépett a sínekre. (MTI)
Postán érkezett a kábítószer
Ismét egy Argentínából érkezett postai küldeményben találtak kokaint a pénzügyőrök, ez alkalommal egy játékvasút csomagolásába rejtve. A csomagot kockázatelemzés alapján tételesen is átvizsgálták, ekkor bukkantak a 300 gramm drogra. Idén már több mint harminc kiló kábítószergyanús anyagot foglaltak le postán feladott csomagokból a pénzügyőrök. (MTI)
Dunakeszi tilalom
Tilos motoros légi járművek – például a motoros siklóernyők és sárkányrepülők – számára felszállóhelyet létesíteni vagy ilyen helyet üzemeltetni Dunakeszin. Az új önkormányzati rendelet kimondja azt is, hogy a légi járművek kizárólag a dunakeszi repülőtérről, ellenőrzött körülmények között szállhatnak fel. (MTI)
Bírság a horgásztó tulajdonosának
A napijegyek szabálytalan árusítása miatt 450 ezer forintra büntette egy Tolna megyei horgásztó külföldi tulajdonosát az adóhivatal, miután a szekszárdi revizorok nem kaptak nyugtát napijegy vásárlásakor. Az eladó azt mondta nekik, hogy a tó külföldi tulajdonosa csak a fogási naplókat adta át, nyugtatömböt nem kapott. (MTI)
Kútba fulladt
Beleesett kertjének kútjába és meghalt egy 71 éves férfi Lébényben kedden. A tíz méter mély kútban méteres víz állt. (MTI)
Számlagyárat lepleztek le
Húsz megrendelőjével együtt bukott le az a számlagyár, amely 2007 óta három Komárom-Esztergom megyei cég nevében számlázott, összesen százmilliós adócsaláshoz nyújtott segítséget. A nyomozók tíz embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük heten előzetes letartóztatásban vannak. (MTI)
Nigériai bűnözők okoztak tragédiát
Tizennégy embert gázolt halálra egy autóbusz Nigériában. A rendőrség tegnapi beszámolója szerint a banditák éjjel megállítottak egy buszt, kiszállították, majd az útra fektették az utasait, akiken véletlenül végighajtott egy másik autóbusz. A helyszínen 14-en haltak meg, többeket keresnek. (MTI)
Skandináv lottó
Első sorsolás: 1, 5, 6, 7, 14, 17, 23.
Második sorsolás: 5, 17, 20, 24,
25, 30, 32. (MTI)
Szijjártó Péter tíz éve tette le a hivatali esküjét - videó