Csütörtök este Mérei Adolf 1915-ös alkotásával, a Simon Judittal kezdődött meg a kiállítás némafilmes programja. A főszerepben a Nemzeti Színház olyan híres művészei voltak láthatók, mint Somlay Artúr vagy Rátkai Márton. A Kiss József balladájából írt, majd egy órás, német inzertekkel (magyarázószöveg-betétekkel) ellátott sötét hangulatú film egy ószeres lányának tragédiáját meséli el, akit a snájdig földbirtokos elcsábít, majd elhagy. E szerelem gyümölcsét Judit megöli, későbbi, boldognak ígérkező házasságának gyermekei azonban sorban meghalnak. A moziélményt Darvas Kristóf zongorajátéka fokozta: a jelenetekre jellemző dallamok megidézésével, illetve improvizálásával. A szintén csütörtök este vetített, Janovics Jenő által 1917-ben készített film, Az utolsó éjszaka bemutatója mellett még tíz magyar némafilm lesz látható a kiállításhoz kapcsolódóan. Augusztus 18-án mutatják be Garas Márton egykor botrányt kavaró, erotikus regényből készült művét, a Három hetet Fedák Sárival a főszerepben. Szeptember 1-jén Az utolsó hajnal után Korda Sándor 1918-as Jókai Mór-adaptációja, Az arany ember kerül a filmvászonra, Beregi Oszkár, Rajnay Gábor, Lenkeffy Ica, Makay Margit és Berky Lili főszereplésével. Az utolsó film szeptember 22-én Balogh Béla Kálmán Imre operettje alapján készült 1917-es Az obsitosa lesz. A teljes program a Műcsarnok honlapján megtalálható.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket